Márciusban vagy áprilisban már esnie kéne az esőnek, de eddig ez elmaradt, – panaszolja fejét rázva Hoàng Mạnh Thu, amint végigsétál a hosszú kávéültetvények mellett. Odafent a könyörtelenül tűző nap lassan delelőre ér; a talpa alatt a száraz talajt repedések tarkítják.
Vietnam az elmúlt 30 év legsúlyosabb aszályát szenvedi el, és a súlyos helyzet várhatóan folytatódik.
Az országos meteorológiai központ szerint az elmúlt évben egyes területeken 86%-kal kevesebb volt a csapadék, mint egy évvel korábban. Abban a régióban, ahol Hoàng Mạnh Thu lakik az öntözéshez használt öt víztározó közül négy kiszáradt.
A gazda azelőtt két kúttal el tudta látni öthektáros kávéülte régióban ahol Hoàng Mạnh Thu lakik az öntözéshez használt öt víztározó közül négy kiszáradt. Ma viszont már öt kút sem ad elég vizet – mondja.
Súlyos probléma
Vietnam Brazília után a második legnagyobb kávétermesztő ország, az ágazat 2,6 millió ember megélhetését biztosítja. A legtöbb kávét az ország középső részén található felföldön termesztik, ahol a víz 95%-át a mezőgazdaságban használják fel.
Az aszály mellett az éghajlatváltozás és az öntözési célokra felhasznált víz is azt jelenti, hogy a vízhiány súlyosbodó gondot jelent. Ehhez hozzájárul még az is, hogy a gazdák tudtukon kívül jóval több vizet használnak, mint amennyi szükséges lenne.
Egy, a Nestlé által is támogatott tanulmány arra jutott, hogy a gazdák a szükségesnél 60%-kal több vizet használnak el a száraz évszakban.
A környezeti károk mellett a túlzott vízhasználat veszélyt jelent a kávéipar jövőjére, a gazdáknak pedig sokba kerül. Bár a helyi kutak vize nem kerül pénzbe, a benzint meg kell venniük a szivattyúk üzemeltetéséhez, és a felesleges öntözés elpocsékolt időt és vizet jelent.
Egy egyszerű megoldás
Vietnámban a legtöbb kávét 1-2 hektáros kisbirtokokon termesztik, nagyüzemi megoldások így nem jöhetnek szóba. Ezért egy olcsó és egyszerű ötletre van szükség, aminek segítségével a gazdák megismerhetik, hogy valójában mennyi vízre van szükségük.
Az olcsó és egyszerű megoldások – különösen olyanok, amelyek tényleg hatékonyak – általában nem adják könnyen magukat. Ebben az esetben azonban éppen ez történt, köszönhetően a Nestlé helyi mezőgazdasági tanácsadói segítségének.
Hogy mire van szükség a megoldáshoz? Egy vizes palackra és egy sűrített tejes konzervdobozra.
A gazda ellenőrizheti a talaj víztartalmát, ha egy műanyag palackot fejjel lefelé állít a földbe, és figyeli a belül lecsapódó pára mennyiségét. Ha csökken a vízcseppek mennyisége, eljött az évszak első öntözésének ideje.
Ezután a gazda egy üres konzervdoboz segítségével megmérheti a csapadék mennyiségét. Ha például egy szabványos sűrített-tejes konzervdoboz egy hatodáig telik meg esővízzel, abból tudható, hogy a környező fák nagyjából 100 liter vizet kaptak. Az öntözés mennyisége azután ehhez igazítható.
A palack és a konzervdoboz használata tényleg működő megoldás – mondta el Pham Phu Ngoc, a Nestlé Agri-Service csapatának helyi vezetője. Jóval hatékonyabb, mint bonyolult eszközöket alkalmazni, melyek használatához speciális tudásra lenne szükség.
A vietnami kávétermesztők azelőtt minden fánál öntözésenként 700-1000 liter vizet használtak el – magyarázta. – Most viszont ugyanazt a kávéhozamot 300-400 liter vízzel is elérik, ez sok esetben több mint 50%-os megtakarítást jelent.
Gazdálkodói hálózat
Ngoc segítségével az ötlet elterjedt a Nestlé csaknem 20.000 tagot számláló Farmer Connect elnevezésű országos gazdálkodói hálózatán belül, amely a kávét szállítja a vállalat számára.
Bár a fejlettebb országok gazdálkodói kifinomultabb módszerekkel csökkentik a vízhasználatot, a vidéki Vietnamban hatékonynak bizonyult a józan paraszti ész, az egyszerű módszerek és az oktatás. A konzervdoboz és a műanyag palack jól példázzák azokat a hétköznapi tárgyakat, amelyek könnyen használhatók, és mégis hatásosak.
Hoàng Mạnh Thu, aki azért küzdött, hogy elég vizet nyerjen öt külön kútból, csak egy a sok gazda közül, akik profitáltak az ötletből. Mióta ezt a technikát alkalmazza, kávéültetvényének hozama több mint 10%-kal nőtt, miközben jelentősen csökkentette vízhasználatát. Thu úr elmondása szerint az olcsó, palackos módszer harmadával csökkentette a trágyázás, illetve felével a munkaerő, az áram és az üzemanyag költségeit.
A Nestlé a Rainforest Alliance (Esőerdő Szövetség) elnevezésű civil szervezettel közösen kidolgozott, és a globális Nescafé Terv részét képező „Nescafé Jobb gazdálkodási gyakorlatok” kezdeményezés segítségével támogatja a víz védelmére vonatkozó átfogóbb irányelveket a vietnami „Farmer Connect” hálózaton belül.
A Svájci Fejlesztési és Együttműködési Hivatallal együtt a vállalat saját beszállítói hálózatán kívül is segíti a víztakarékossági technikák terjesztését és népszerűsítését a kávétermesztők körében.
A palack és a konzervdoboz egyszerű eszközök a talaj nedvességtartalmának mérésére, – mondta Carlo Galli, a Nestlé vízkészletekért felelős műszaki vezetője a vállalat svájci központjában. „Ez a megoldás Vietnamban nem a csúcstechnológiáról szól, hanem főként a józan észről és az egyszerű megoldásokról.”