Szerző: Sárga Diána
a Nestlé Hungária dietetikusa
2024. január
A Veganuary egy non-profit szervezet, amely 2014 januárjában indult az Egyesült Királyságban, és amely a vegán étrend kipróbálására buzdítja az embereket. A szervezet rengeteg információval és gyakorlati tippel látja el az érdeklődőket, ezzel segítve a fogyasztókat abban, hogy a vegán étrendre átállás könnyed és élvezetes lehessen.
2023-ban a kezdeményezésnek több mint 700 000 hivatalos feliratkozója volt, de valószínűleg ennél tízszer többen vettek részt a kihívásban. Egyéni érdeklődők mellett különböző vállalatokat, elsősorban élelmiszeripari gyártókat, kereskedőket, éttermeket is találunk a hivatalos résztvevők között – így a Nestlét is -, akik növényi-alapanyagú portfóliójuk bővítésével támogatják az egyéni fogyasztókat. A hivatalos kezdeményezés iránti érdeklődés Magyarországon is megugrott az elmúlt egy évben.
Mi a célja?
A Veganuary kezdeményezés célja, hogy azokat (is) támogassa, akik étrendjükből nem szeretnék / nem tudják teljesen száműzni az állati eredetű élelmiszereket, viszont szeretnék csökkenteni ezek fogyasztását, akár egészségügyi, akár fenntarthatósági vagy etikai megfontolásból.
A vegetáriánus étrendnek nyolc féle formája létezik, amelyek közül a legmegengedőbb a flexiteriánus, vagy más néven szemi-vegetariánus étrend, a legszigorúbb formája pedig a vegán étrend.
A flexiteriánusok étrendjükben csökkentik az állati eredetű élelmiszerek, illetve kifejezetten a hús fogyasztását, ezzel párhuzamosan pedig több növényi eredetű alapanyagból készült élelmiszert fogyasztanak. A flexiteriánus étrend tehát nem bizonyos élelmiszerek elhagyását jelenti, sokkal inkább új összetevők, új élelmiszerkategóriák hozzáadására, az étrend kibővítésére, változatosabbá tételére buzdít.
A vegán étrend követői ugyanakkor kizárólag növényi eredetű élelmiszereket fogyasztanak - így nem csak húst, hanem például halat, tejtermékeket, tojást, mézet sem esznek.
A Nestlé Hungária 2023-ben végzett kutatása szerint egyre több magyar figyel oda az egészségtudatos táplálkozásra, 60 százalékuk pedig beiktat egy-egy húsmentes napot a hetébe. Érdekesség, hogy a válaszadók 6%-a a jövőben akár el is hagyná, 45%-a pedig csökkentené a húsfogyasztását, minden harmadik megkérdezett pedig szívesen kipróbálná a különböző növényi alapú alternatívákat a feldolgozott hústermékek helyettesítésére.
A húsfogyasztás csökkentésével, helyettesítésével, valamint több növényi eredetű élelmiszer rendszeres fogyasztásával egy változatosabb, kiegyensúlyozottabb étrendet követhetünk anélkül, hogy teljesen le kellene mondanunk az állati eredetű alapanyagokról.
A Veganuary során amellett, hogy a kevesebb húsfogyasztás előnyeit is megismerhetitek (fenntarthatósági, táplálkozás-egészségügyi szempontokból), gyakorlati tanácsokkal is ellátunk benneteket, hogy Ti is kipróbáljátok az étrendet, és akár tartósan alkalmazzátok.