Vissza a Történetekhez
3 perc elolvasni

Ha a kávénak van szülőhazája, akkor az itt található. A magasan fekvő Boma-fennsík élesen emelkedik Dél-Szudán keleti határa irányába és tovább, a szomszédos Etiópia területére. A „kávé bölcsője“ néven ismert terület a kevés helyek egyike a világon, ahol a kávébab vadon is nő.

A kávécserje mélyen gyökerezik a térség történelmében, de az újabbkori erőszakos események miatt a kávétermesztés jóformán megszűnt. Az ország iparát szinte teljesen elpusztította a Szudántól 2011-ben kivívott függetlenséget megelőző háború. 

Az új nemzet születése egyben talpraállásra tett kísérlet is volt. Néhány éven belül azonban a harcok újrakezdődtek. 

És mégis, minden nehézség ellenére, egy maroknyi igazán rendkívüli dél-szudáni gazda eltökéltségének köszönhetően a kávé visszatérni látszik. 

Az alapoktól 

A függetlenség kikiáltását követő rövid béke idején a Nespresso a TechnoServe civilszervezettel karöltve kezdett munkába Dél-Szudánban, hogy felélessze a jó minőségű kávétermesztés hagyományát. 

A TechnoServe segített a helyi gazdákkal kialakítani az együttműködést. Szerszámokat, szakmai segítséget és oktatást biztosítottak a gazdák részére, hogy segítsenek az igényes nemzetközi piacot kielégítő legjobb minőségű termést betakarítani. 

 

Az első kávétermelő szövetkezetek Dél-Szudán Yei régiójában alakultak meg, ahol számos, nedves eljárással dolgozó malmot is építettek. Ezek a feldolgozó üzemek alakítják a betakarított gyümölcsöt exportkész babkávévá. A malmok kulcsszerepet játszanak a végtermék minőségének javításában, emellett közvetlen hasznot is hajtanak a gazdák számára. 

– Nekem, mint nőnek kevesebbet kell dolgoznom, főleg a hántolásnál. Korábban kézimalommal vagy mozsárral dolgoztam, de most már működik a nedves malom –mondja Hellena Atiku, az Inutu Együttműködés egy tagja. 

Az első aratás 

A munka nemsokára meghozta gyümölcsét. „Suluja ti South Sudan“ a helyi kakva nyelvjárásban annyit tesz „Dél-Szudán születése“. Ugyanígy hívták a Nespresso kis tételben kapható kávéját, amely a Dél-Szudánból 2015-ben elsőként exportált terményből készült. 

Az ország devizabevétele szinte teljes mértékben a kőolajból származik; most felcsillant a remény, hogy a kávé lehet a második legnagyobb exportcikk. 

 
 

A kávétermelő szövetkezetek eleinte körülbelül 300 tagot számláltak, a számuk mostanra elérte a 730-at. A program indulása óta 1 270 család vett részt legalább az alapvető mezőgazdasági készségeket és ismereteket nyújtó képzések legalább egyikén. 

A projekt célja, hogy a teljes körű képzést elvégző gazdák száma 2020-ra elérje a nyolcezret. A jelenlegi konfliktus mellett ez roppant feladat, de mindenki elkötelezte magát mellette. 

Rádiós megoldás 

Annak ellenére, hogy a konfliktus miatt a TechnoServe stábja már nem dolgozhat Dél-Szudánban, a gazdákat továbbra is támogatják. Hetente rádióadásban nyújtanak a szezonnak megfelelő tanácsokat és továbbképzéseket. 

A szomszédos Ugandából sugárzott műsor Dél-Szudán népszerű rádiócsatornáján a Spirit FM-en hallgatható három nyelven. 

– Nagyon izgalmas együttműködni a vidéki közösségekkel és a Nespressóval a kávéipar újjáépítésén, amely a jövőben 50 000 család számára nyújthat fenntartható bevételi forrást, – mondja Paul Stewart, a TechnoServe Coffee Initiative programjának regionális igazgatója. 

„Dél-Szudán a szomszédaihoz képest rendkívül elmaradott, ezért nagyon jól esik, hogy segíthetünk a gazdáknak valóban profi kávétermelőkké válni, jelentősen magasabb bevételre szert tenni és így javítani a megélhetésükön.“ 

Épül a béke 

A Nespresso dél-szudáni munkája a Nespresso The Positive Cup elnevezésű stratégiájának része, melynek célja a gazdák jólétének javítása és a fenntarthatóság elősegítése a kávé-beszerzés és -fogyasztás során.

George Clooney, a Nespresso márkanagykövete többször járt Dél-Szudánban, hogy támogassa a konfliktus békés lezárására tett erőfeszítéseket. Hisz benne, hogy a kávé fontos az ország jövője szempontjából. 

 

„A kávéültetvények a történelem során mindig is békés szigeteket jelentettek a forrongó területeken. Idén nyáron megittuk az első friss csésze kávét és már attól jobban ízlett, hogy tudtuk, olyan emberektől származik, akik sokat dolgoznak a békés mindennapok visszaállításáért.“ 

Az USA Nemzetközi Fejlesztési Hivatala (USAID) nemrégiben csatlakozott a Nespresso és a TechnoServe együttműködéséhez, és kiterjeszti a projektet, hogy egyre több gazdának segítsen az érintett területeken a kávétermesztést elindítani. A kávé, a növekvő gazdaságú térségekhez hasonlóan, biztonságot és megélhetést jelent a gazdáknak és családjaiknak.