Vissza a Történetekhez
3 perc elolvasni
Szerencsére napjainkban egyre többször hallani a fenntartható gazdálkodásról, és az UTZ kifejezés is sokak számára ismerősen hangzik már. De vajon mi áll ezek hátterében? Hogyan befolyásolják életünket?

Miért fontos a fenntartható gazdálkodás?

A fenntartható gazdálkodás egyik fő célja, hogy a földek egyoldalú kihasználása és a kizárólag a produktivitáson alapuló termelés helyett olyan mezőgazdasági folyamatokat alakítson ki, hogy a jövő nemzedékei is termékeny földön tudjanak gazdálkodni. 
Ez természetesen csak nagy, globális összefogással elérhető, melynek a termelési technológiák mellett társadalmi és gazdasági vonzatai is vannak.

Mi az UTZ?

Az UTZ 2002-ben alapult „Utz Kapeh” néven (jelentése: Jó Kávé), azzal a céllal, hogy a kávétermesztés fenntarthatóságát támogassák, 2007-ben pedig a kakaóra is kiterjesztették ezt a programot. Azóta a legnagyobb kakaótermesztés és felhasználás fenntarthatóságára törekvő programmá nőtte ki magát. 2018 elejétől a Rainforest Alliance-al egyesült, hogy még hatékonyabban tudjanak fellépni az erdőírtás, klímaváltozás, szegénység és szociális egyenlőtlenség ellen.

  

Forrás: utz.org

A gazdálkodás, a termesztés támogatása és a társadalmi szerepvállalás

A farmerek számára olyan módszereket fejlesztettek ki, melyek védik a termőföldeket az egyoldalú kihasználtság, a kimerülés ellen. Ez a gyakorlat kitér az öntözésre, az új növények ültetésére és a növényvédelemre is. 

A farmerek folyamatos oktatása kiemelkedő fontossággal bír a fenntartható gazdálkodás megvalósítása érdekében. A szervezet küzd a gyerekmunka ellen, a nemek közötti egyenlőségért és a jobb megélhetésért. Ez azért kiemelten fontos, mert a kakaótermesztés a fejlődő országokban történik.

A vállalatok és az UTZ

A vállalatoknak óriási szerepe van az UTZ törekvéseinek megvalósításában, és felelősségük is hatalmas, hiszen méretüknél fogva ők tudnak a legtöbbet tenni a fenntarthatóságért. A kakaóbab felvásárlók, feldolgozók, kereskedők, késztermékgyártók – mint a Nestlé is - azzal támogatják a programot, hogy az UTZ tanúsított kakaót felvásárolják, így igényt és keresletet teremtenek a fenntarthatóan termesztett kakaóra. Ezzel segítik a kakaótermesztéssel foglalkozó farmerek jobb életkörülményeinek kialakítását és a gyerekek taníttatását. Így a gazdák a termékek eladásából származó profitot a munkakörülményeik javítására és a gazdálkodás fejlesztésére is tudják fordítani. 

UTZ kakaót a boltból?

Az UTZ vállalati partnerei termékeiken is feltüntetik elkötelezettségüket a fentartható gazdálkodás iránt. Ahhoz, hogy egy vállalat UTZ igazolást tehessen termékei csomagolására, nagyon szigorú követelményeknek kell, hogy megfeleljen. A program ezzel is azt szeretné biztosítani, hogy partnerei a lehető legnagyobb körültekintéssel támogassák törekvéseiket.
Tehát ha olyan terméket vásárol, melyen az UTZ embléma látható, ön is hozzájárul bolygónk természeti erőforrásainak megóvásához és a gazdák szociális körülményeinek javításához.

A Nestlé Cocoa Plan az UTZ-cal együttműködésben azon dolgozik, hogy segítse a kakaótermelők életét és a termékeik minőségét. A Nesquik kakaó italporok teljes termékpalettája, valamint a KitKat termékek is a fenntartható kakaótermesztést támogatják.