Sort by
Sort by

Az élelmiszermentők mindennapjai

Élelmiszerosztók
Az élelmiszerpazarlás elleni küzdelemben nincs olyan, hogy más problémája, ez mindannyiunk közös ügye.

A Magyar Élelmiszerbank Egyesület munkája során az eladásra már nem, de fogyasztásra még alkalmas, közeli lejáratos, sérült csomagolású élelmiszerek összegyűjtésével és rászorulók számára történő eljuttatásával foglalkozik. 

A Nestlé és a Tesco közös kampányának apropóján – melynek célja az Élelmiszerbank munkájának támogatása - az Élelmiszerbank és a Nestlé munkatársai mesélnek arról, mire büszkék munkájukkal kapcsolatban, és milyen tapasztalatokat, élményeket gyűjtöttek az élelmiszermentéssel, önkéntes munkával kapcsolatban. 

A siker az önkéntesek motivációjában rejlik 

Minden szervezet egyedi felépítésének és munkaközösségének köszönheti sikerességét. Ez – csakúgy, mint a nagyvállalatok esetében – a civil szervezetekre is jellemző. Bár a munkafolyamatok itt is sok hasonlóságot mutatnak a piaci szereplők működésével, a siker mégis az önkéntesek egyéni motivációjában rejlik. Csak akkor lehet valaki mindent látó szem, értve figyelő fül és tettre kész, erős kar, ha megtalálja a munkája során a saját örömét is, mint Tiliczki Jonatán.

„Mielőtt elkezdtem az Élelmiszerbanknál dolgozni, már hobbiszinten foglalkoztam az élelmiszermentéssel. Olyan jótékonysági főzéseken vettem részt, ahol száz-kétszáz éhező embernek segítettünk, az Élelmiszerbanknál viszont hetente több tízezer nehéz sorsú embert támogatunk.  Számomra olyan ez a lehetőség, mintha eddig Megye 2-ben fociztam volna, majd hirtelen leigazolnak az NB1-be. – mondja Jonatán, aki leginkább az Élelmiszerbank "szemeként" funkcionál.

„Munkám legnagyobb részét a terepen töltöm. Azokat a karitatív szervezeteket látogatom és segítem szerte az országban, akik szétosztják a megmentett élelmiszert a rászorulók között. Így közvetlenül is láthatom, milyen értéke van egy-egy adománycsomagnak az idősgondozásban lévők, az átmeneti otthonba került családok vagy éppen a fogyatékkal élő rászorulók életében."

Sokan a kihívásokat, az új élményeket és tapasztalatokat keresik az Élelmiszerbanknál, miközben persze másokkal is jót tesznek.
„A normál munkahelyemen alapvetően irodai környezetben dolgozom, ahol véges számú és jellemzően specifikus impulzusokkal találkozom.” – kezdi Laposa Dávid, a rendszertervező informatikusból avanzsált önkéntes sofőr.

Az általam végzett önkéntes munka emberközeli, igazi terepmunka, ahol saját szememmel láthatom azt, hogy mi hogyan valósul meg a segítségemmel.

Dávid önkéntes munkájával hozzájárul ahhoz, hogy az élelmiszerfeleslegek eljussanak az üzletekből az Élelmiszerbank központjába, ahonnan további sofőrök és szervezetek segítségével az ételeket elszállítják a rászoruló családok részére. Láthatatlan munkájának köszönhetően többszáz család asztalára kerül vacsora minden este.

Nem minden önkéntes dolgozik azonban terepen. Sokan kifejezetten a logisztikai folyamatokban, a raktározásban és a csomagolásban vesznek részt, illetve a szervezés felelősségteljes feladatát látják el.

„Segítek egy szervezetnek, ami segít másoknak. Kicsit hozzáteszek ehhez a lánchoz. Egyedül nem lenne lehetőségem sokat tenni, másokkal összefogva sokkal nagyobb a hatás.” – fogalmazza meg Knap Ivett, az Élelmiszerbank egyik legfiatalabb önkéntese. 

Büszkeség és kompenzáció 

A jó partnerkapcsolatok segítenek előbbre vinni olyan folyamatokat, amik az egész társadalmat érintik. Az egyének szintjén lévő összefogás egy magasabb, vállalati szinten történő megvalósulása közös, jólfelfogott érdekünk.

Élelmiszerbank Nagygyörgy András

Évente 250 ezer embernek segítünk, 9.000 tonnányi élelmiszert mentünk meg. Mérhetetlenül nagy büszkeség, hogy egy ilyen hatású szervezetben, csapatban dolgozhatok.– kezdi Nagygyörgy András, az Élelmiszerbank külső kapcsolatok igazgatója.

Nagyon hatékonyak vagyunk és az olyan támogatóink, mint a Nestlé vagy a Tesco a jövőbeli növekedésünkhöz is hozzájárulnak az ilyen jellegű kampányaikkal, aktivitásaikkal. Rendkívül jó érzés látni az élelmiszermentő-hálózat erősödését.

Ezzel nem csak az Élelmiszerbank munkatársai tudnak azonosulni. Kispál Márta, a Nestlé belső kommunikációjával és adományozással foglalkozó munkatársa kifejezetten szereti munkájának adományozásokat támogató részét. Elmondása szerint nagyon fontos felismerni, hogy a dolgozók munkájukban egy idő után már nem csupán az anyagi javakat és az előrelépési lehetőségeket keresik: vágynak egy mögöttes célra, ami megerősíti őket abban, hogy minden nap egy jó célhoz járulnak hozzá munkájukkal. „Ez a munka szembesít vele, hogy amennyi élelmiszert kidobunk, annyiból jóllakhatnának azok az emberek, akik éheznek.” – teszi hozzá. 

Tudtad? A világ összes alultáplált embere jóllakhatna az Európában és az USA-ban évente kidobott élelmiszer negyedéből. További érdekességekért az élelmiszerpazarlásról kattints cikkünkre!

 

Az önkéntes munka egy nagyon pozitív energia. Van benne sikerélmény, közösséghez tartozás

Foglalja össze Pisch Virág, aki egy kaszinóban dolgozik, szabadidejében pedig az Élelmiszerbank irodájában segít. Akkor keresett állandó, rendszeres helyet az önkéntes munkára, amikor először feltette magának a kérdést, hogy vajon ő mit is tesz a mindennapokban másokért. „A kórházban a nővérek embereken segítenek, de mit teszek én a társadalomért? Szeretem a munkámat, de az a környezet nem az emberek építését, erősödését hivatott biztosítani. Az Élelmiszerbanknál való önkénteskedés megadta számomra a hiányzó „kompenzációt” és számos pluszt is hozott az életembe.”
Véleménye szerint azért is fontos az itt végzett önkéntesmunka, mert segítségével továbbfejlesztheti környezetét és ez a tudat segítséget nyújt a mindennapok kihívásainak leküzdésében is.

Ugye jó helyre kerül?  

Az önkéntesek belülről jövő motivációja a szervezet egyik legfontosabb mozgatórugója. Erről idézett fel egy rendszeres, kedves emléket Csukás Zsuzsanna, a Magyar Élelmiszerbank Egyesület egyik alapító tagja: „A karácsonyi tartós élelmiszer gyűjtés a Tesco áruházakban minden alkalommal komoly feladat, ezzel együtt nagyon jó a közös munka az önkéntesekkel, és az a tapasztalat, hogy az adományozók egyre gyakrabban kifejezetten a kitelepülésünk napjára időzítik a bevásárlást.  Ma már kevésbé szkeptikusak az emberek, az „ugye jó helyre kerül?” vagy „tényleg szétosztásra kerül?” kérdések is kikoptak az akcióból. Az emberek megismerték a tevékenységünket, a legtöbben visszatérő adományozóvá váltak.” 

Élelmiszermentők Csukás Zsuzsanna


Valakinek buli, másnak segítség 

„Az önkéntesség sokat változtat az ember világképén.” – árulja el Knap Ivett. „Úgy képzeljük el a világot, ahogy azt a közvetlen környezetünkben tapasztaljuk, és azt hisszük, minden rendben van. Itt szembesültem először azzal, hogy az ország egyes részein milyen problémákkal küzdenek emberek.” Ivett az édesanyja, Szalai Gabriella hatására vállalt önkéntes munkát az egyesületnél. Édesanyja fiatalos hozzáállása, tettrekészsége és példamutatása motiválta Ivettet, amikor csatlakozott az önkéntesek közé. Három éve az Élelmiszerbank „JótéKonyha” programjának keretében egy céges csapatépítő rendezvényen segédkeztek először közösen, ahol rászoruló családok részére főztek.  „Jó érzés látni, mekkora örömmel főztek a cég dolgozói velünk együtt. Jól érzik magukat, kikapcsolódnak és közben rengeteget segítenek másoknak.” – mondja Szalai Gabriella. 

Az önkéntesség természetességére Szecsődi Veronika, a Magyar Élelmiszerbank egyik alapító tagja is kitért:

Ebben nőttem fel. Nálunk az volt a normális, hogy az ember csinál maga körül valamit, amivel haladni lehet.

Nagygyörgy András, is osztja ezt a nézetet: „Mindenkiben ott van a segíteni akarás. Olyan ez, mint egy ösztön: ha csak egyetlen alkalommal teret adunk neki és felelősséget vállalunk másokért, könnyen beépül a mindennapokba, a saját cselekvéseink közé. Az Élelmiszerbanknál mindig arra törekszünk, hogy ez a bizonyos első segítségnyújtás vagy éppen első adományozás jó élmény legyen. Ennek kiváló példája a Nestlével és a Tescóval közös kampányunk is, ahol egyszerre van jelen a jócselekedet és a finom csokoládék.” 

Szívesen böngésznél az élelmiszermentő tippjeink között? Kattints cikkünkre, és segíts csökkenteni az élelmiszerhulladék mennyiségét!