Sort by
Sort by

Megvannak a Nestlé-SPAR Tervezz okosan! edukációs pályázatának győztesei!

Végéhez ért a Nestlé és a SPAR közös iskolai edukációs pályázata, a Tervezz okosan! kihívás. A szemléletformáló kampányba több mint 70 pályamű érkezett. A zsűri színvonalas munkák közül választhatta ki a nyerteseket.

A pályázatra az ország minden tájáról érkeztek pályaművek; a legtöbb osztály vidékről képviseltette magát a kihívásban. A gyerekek pályázati anyagaikban bemutatták, mit tesznek a fenntarthatóságért, a környezetvédelemért, illetve hogy a Nestlé és a SPAR kihívásában kapott segédanyagokat felhasználva milyen szemléletformáló lépéseket tettek azért, hogy megvédjék a bolygónkat.

A beküldő osztályok előnyben részesítették a videós formátumot, de érkeztek képregények, rajzok, plakátok, prezentációk és verses, énekes megoldások is. A beérkezett anyagok elbírálásánál a tartalmi és formai követelmények mellett nagy súllyal esett a latba a kreativitás és a csapatmunka is: jó volt látni, hogy a legtöbb osztály közösségként, együtt dolgozott az elkészült munkákon. 

A Nestlé-SPAR Tervezz okosan! kihívás győztesei
Első helyezett: a Bői Általános Iskola 7. osztálya (A nyertes pályamű címe: Tervezz okosan, mi kis falunk!)
Második helyezett: a Dr. Csepregi Horváth János Általános Iskola 4. a osztálya (A nyertes pályamű címe: Vigyázz rám! - képregény)
Harmadik helyezett: a Dunakeszi Bárdos Lajos Általános Iskola 3. b osztálya (A beküldött pályamű címe: Tervezz okosan Bodzával és Gyömbérrel!)
A nyertes osztály nyereménye 300 000 Ft, amelyet osztálykirándulásra költhetnek, a második és a harmadik helyezett pedig egyenként 100 000 Ft értékű kertészeti kupont kap, amelyet felhasználva szebbé varázsolhatják iskolájuk környezetét. Mindhárom nyertes osztály diákjai fenntarthatósági ajándékcsomagot kapnak. A nyerteseket e-mailben értesítettük.

Nézd meg a nyertes pályaműveket!

Orphaned Layout: Columns-33: <drupal-entity alt="Tervezz okosan: a sze… > First column
Tervezz okosan: a szelektív hulladékgyűjtés története
Orphaned Layout: Columns-33: <drupal-entity alt="Tervezz okosan: a sze… > Third column
  • Keressük azokat az általános iskolai osztályokat, akik részt vennének országos szemléletformáló kihívásunkban!
    Jelentkezz te is, mert az első 100 jelentkező osztálynak a kihívás teljesítését segítő edukációs csomagot is küldünk, melyekkel még könnyebben elsajátíthatók a fenntarthatóságról szóló ismeretek. Tegyünk együtt az élelmiszer-pazarlás visszaszorításáért, valamint azért, hogy a diákok megismerkedhessenek a szelektív hulladékgyűjtés alapjaival!

    Vajon melyik osztály lesz a kihívás győztese? 

    Ne csüggedj! Ha lemaradtál az első 100 osztály részére összeállított edukációs csomagról, a letölthető segédanyagokat felhasználva ti is részt tudtok venni a kihívásban!
    Recyclyng Hero challenge Nestlé
  • FŐDÍJ
    300 ezer forint, amit a nyertes osztály egy osztálykirándulásra költhet
  • KÜLÖNDÍJAK
    A második és harmadik helyezett 100 000 Ft értékű kertészeti kupont kap.
    Ezenkívül mindhárom nyertes osztály minden tanulójának fenntarthatósági ajándékcsomagot küldünk.
  • A KIHÍVÁS IDŐTARTAMA
    Kihívásba időtartama:
    2023. április 17. - 2023. május 5. éjfél
    A pályaművek beküldésének határideje: 2023. május 5. éjfél
    Eredményhirdetés: 2023. május 25.

Tudj meg többet a kihívásról!

  • Feladat
    A pályázatban résztvevő osztályok pályázati anyagukban bemutatják, mit tesznek a fenntarthatóságért, a környezetvédelemért, a kihívásban tanultak alapján hogyan vágtak bele közösen az iskolában a szelektív hulladékgyűjtésbe, illetve hogy milyen konkrét lépéseket tettek azért, hogy együttes erővel visszaszorítsák közösségükben az élelmiszer-pazarlást.

    A kihívás lényege a szemléletformálás, azaz miként tudjuk megváltoztatni a mindennapi szokásokat a fenntarthatóság, környezetvédelem és újrahasznosítás terén, például szelektív hulladékgyűjtéssel, a hulladék termelésének csökkentésével, az ételpazarlás megelőzésével, tudatos fogyasztói döntések meghozatalával.
  • A pályázók
    A pályázaton bármely magyarországi általános iskola 3–8., illetve 6 és 8 osztályos középiskolák alsóbb, 5–8. évfolyamainak osztálya indulhat. Az osztályokat kizárólag pedagógusaik nevezhetik a pályázaton. A részvétel, illetve a nyereményre való jogosultság feltétele, hogy a regisztráló osztályok OM-azonosítóval rendelkező általános és középiskolák osztályai lehetnek, amelyek vállalják a pályázatban meghirdetett feltételek teljesítését.

    Az edukációs csomagért a jelentkezéseket a [email protected] e-mail-címre várjuk.
    A kihívásban az első 100 jelentkező osztály kapja meg a kihívás teljesítését támogató edukációs csomagot. A jelentkezésnél a pályázat kiírója a jelentkezések időrendi sorrendjét veszi alapul. Az edukációs csomag ez alapján kerül postázásra 2023. április 21-ig.

    Az edukációs csomagra való jelentkezés nem feltétele a pályázatban való részvételnek, hisz a tanári segédanyagok, óravázlatok és játékötletek ezen a linken is letölthetőek lesznek.
  • Az edukációs csomag tartalma
    1-1 db sárga- és kékfedelű szelektív papírkuka az osztályterembe
    1 db tanári segédanyag óravázlatokkal, feladatlapokkal és játékötletekkel
    1 db pendrive a Tervezz okosan! című prezentációval
    1 db Mit hova dobjak? plakát
    1 db Tippek az élelmiszer-pazarlás megelőzéséhez plakát
    35 db Tervezz okosan! kisokos
    Demonstrációs SPAR újrahasználható zsákok pékáru vásárlásához

    A jelentkezésben jelölni kell a pályázó iskola nevét, osztályát, címét, a kapcsolattartó személy nevét és elérhetőségét (e-mail és telefon).

    Ne csüggedj! Ha lemaradtál az első 100 osztály részére összeállított edukációs csomagról, a letölthető segédanyagokat felhasználva a te osztályod is részt tud venni a kihívásban!

    Érdemes jelentkezni, hiszen a legjobb pályamunkákat értékes nyereményekkel jutalmazzuk.

    Görgess lejjebb letölthető segédanyagainkért!

Tervezz okosan tanár

Nézd meg rövid videóinkat!

Orphaned Layout: Columns-50:  > First column
Orphaned Layout: Columns-50:  > Second column