Több mint 4.000 30 év alatti fiatalnak segített a „Nestlé needs YOUth” európai program, amelynek célja, hogy segítse a fiatalok munkába kerülését.
Közülük mintegy 1.500 fiatal helyezkedett el teljes munkaidős- , további 1.500 fiatal pedig gyakornoki állásban, ezen kívül a vállalat több mint 11.000 fiatalnak ajánlott fel határozott idejű munkaszerződést.
A Nestlé 2016-ig több mint 20.000 30 év alatti fiatalnak nyújt munkatapasztalat szerzési lehetőséget Európa-szerte gyakorlati tapasztalattal erősítve szaktudásukat annak érdekében, hogy elősegítsék az elhelyezkedésüket akár a Nestlénél, akár a vállalat beszállítóinál vagy más vállalatoknál.
A Nestlé szerepvállalás
„A program első eredményei több mint biztatóak“ – mondta Laurent Freixe, a Nestlé ügyvezető alelnöke és európai regionális igazgatója.
„Ez még csak a kezdet, biztos vagyok benne, hogy az általunk felajánlott lehetőségek több ezer európai fiatal számára biztosítják majd a kívánt szakmai tapasztalat megszerzését.“
Az Európai Bizottság, a tagállamok kormányai, valamint a Nestlé partnerei és szállítói egyaránt örömmel fogadták a „Nestlé needs YOUth“ programot annak tavalyi indulásakor.
„Örülünk annak, hogy a tavaly novemberben a magyar piacon tett vállalásunk is a tervek szerint halad és büszkék vagyunk rá, hogy 143 fiatalnak biztosítottunk eddig munkatapasztalati lehetőséget" – tette hozzá Verő Barbara, a magyarországi Nestlé HR vezetője.
Összefogás az Ifjúságért
A Nestlé a jövő hónapban indítja útjára az „Összefogás az Ifjúságért“ (ALLiance for YOUth – ALL for YOU) szövetséget a kezdeményezés második pilléreként, amely Lisszabonban kerül majd bejelentésre. Az eseményen az Európai Bizottság képviselői, a politikai élet más szereplői, valamint az európai üzleti világ vezetői vesznek részt.
A második szakasz célja, hogy a Nestlé, partnerei és beszállítói szorosabb bevonásával, még több lehetőséget biztosítson a fiatalok munkanélküliségének csökkentésére Európában.
Kapcsolódó hírek