A JA Europe-pal karöltve az Alliance for YOUth most 500 középiskolás diákot támogat a vállalkozói készségeket tanúsító Entrepreneurial Skills Pass (ESP) megszerzésében.
A Nestlé és az Alliance for YOUth november 5-én bejelentette, hogy az elmúlt két év során 150.000 szerződéses gyakorlati képzést és szakmai gyakorlati lehetőséget kínált diákok részére. Az üzletközpontú kezdeményezés jó úton halad, hogy teljesítse a vállalást, melynek keretében 2020-ig 230 000 munka- és képzési lehetőséget kínál majd a fiatalok részére Európa, a Közel-Kelet és Észak-Afrika (ENEMA) régióban.
Marco Settembri, a Nestlé EMENA térségének vezérigazgatója a következőket mondta: „Nagy örömömre szolgál, hogy összességében teljesítettük a vállalásunkat és immár 150 000 fiatalnak kínáltunk munka- és képzési lehetőséget az elmúlt két évben. A jövőben tovább erősítjük a vállalatok és oktatási intézmények közötti együttműködést, hogy így támogassuk a fiatalok jövőjét."
Az Alliance nemrég a JA Europe-pal, Európa legnagyobb vállalkozási tematikájú oktatási program szolgáltatójával lépett együttműködésre, hogy közösen segítsék a fiatalok vállalkozói kompetenciáinak fejlődését. A programban társfejlesztőként résztvevő Ernst & Young (EY) ösztönzésére az egyedülálló együttműködés célja, hogy 500 középiskolai diákot támogasson az Entrepreneurial Skills Pass (ESP) megszerzésében.
A bejelentésre a 2018. november 5-9. közötti Európai Szakképzési Hét során kerül sor. Az előző két évhez hasonlóan a Nestlé és az Alliance for YOUth a szerződéses gyakorlati képzés és a munkaalapú tanulás előnyeit bemutató több, mint 40 helyi rendezvénnyel és tevékenységgel támogatja a kezdeményezést.
Az Alliance for YOUth programról
A Nestlé által életre hívott Alliance for YOUth (Összefogás az Ifjúságért) 2014-ben vállalta, hogy a fiatalok számára érdemi munkatapasztalatokat és gyakornoki lehetőségeket kínáló közös és önálló kezdeményezésekkel jelenik meg. A résztvevő vállalatok saját dolgozóikat is arra ösztönzik, hogy keressék fel a közösségeket, ahol gyakorlati tanácsokkal, önéletrajz íráshoz szükséges tanácsadással és a munkainterjúra való felkészítéssel helyi szinten tudják a fiatalokat felkészíteni a munka világára. Az Alliance for YOUth partnerei az Európai Bizottság Alliance for Apprenticeships (Európai Szövetség a Vállalati Gyakorlati Képzésért) platformjának aktív tagjai, akik a szakképzés nagyköveteiként a szerződéses gyakorlati képzést népszerűsítik szerte Európában.
Az európai partnerek között olyan vállalatok találhatók, mint a munkaerő-közvetítési megoldásokat kínáló Adecco Csoport, az AXA biztosító, a Cargill nemzetközi élelmiszeripari vállalat, a DS Smith logisztikai csoport, a műszerezéssel és folyamatautomatizálással foglalkozó Endress+Hauser, az ENGIE globális energetikai vállalat, az EY pénzügyi szolgáltató, a Facebook, a Firmenich parfüm és aroma vállalat, a METRO CSOPORT kiskereskedelmi lánc, a Microsoft, a Nestlé, a fogyasztói méréseket végző Nielsen csoport, a Publicis Groupe kommunikációs vállalat, a Salesforce technológiai cég, a Solvay vegyipari vállalat, valamint a White & Case nemzetközi ügyvédi iroda. Eddig összesen több, mint 200 vállalat csatlakozott az Alliance for YOUth kezdeményezéshez Európában.