Meggyőződésünk, hogy az egészségünkre meghatározó hatással vannak az élelmiszerek, amiket elfogyasztunk. Ha – a tudomány eszközeivel - jobban megértjük a táplálkozásunkat, az kikövezi az utat ahhoz, hogy egyes egészségügyi problémákra a táplálkozás segítségével adjuk meg a választ.
Munkánk során nap mint nap feltesszük a kérdést:
Hogyan lehetünk a megoldás részei?
Szenvedéllyel kutatjuk a társadalom elöregedésével, életkorral és életmóddal összefüggő betegségek biztonságos, természetes és hatékony megoldásait. Táplálkozási terápiát segítő termékeink számos egészségügyi területet céloznak meg, mint például az anyagcsere veleszületett hibáit, az elhízást, az egészséges öregedést, valamint a bél, az emésztőrendszer – és az agyunk egészségét.
Hisszük, hogy az innovatív megoldások mellett a siker kulcsa a képesség, hogy meghallgassuk és megértsük fogyasztóink, betegeink és partnereink, így az egészségügy szereplőinek igényeit és olyan terápiás megoldásokat kínáljunk, amik megváltoztatják az egyén egészségének kezeléséről alkotott nézeteiket.
Segít minket ebben a Nestlé öröksége, amely generációk óta értéket képvisel, és az elszántság amivel a rendelkezésünkre álló tudást felelős módon átadva segítjük fogyasztóinkat abban, hogy másképp gondolkozzanak saját egészségükről, egészségesen táplálkozzanak, megőrizzék aktivitásukat és ezáltal harmonikusabb, jobb minőségű életet élhessenek.
Május 29. az egészséges emésztés világnapja.
A problémamentes emésztés az egészség megőrzésének egyik záloga.
Európában az emésztőrendszeri gondokkal küzdők számát 40-80 millió közé becsülik. Magyarországon minden harmadik ember ilyen problémával fordul orvosához, közülük minden harmadikat irányítják tovább szakorvoshoz.
A betegek többsége nő; a magyar nők több mint fele küzd valamilyen emésztési problémával.
Az emésztőrendszeri betegségek táplálásterápiája egyike azoknak a területeknek, ahol a Nestlé Health Science úttörőnek számít.
Részben hidrolizált guargumi rostot tartalmazó terméke az OptiFibre® a világ több mint 30 országában sikerrel segít nap mint a nap az emésztési problémák, így a székrekedés, a hasmenés, az irritábilis bél szindróma kezelésében, illetve a napi rostbevitel támogatásában.
Sokoldalú felhasználhatósága és természetes növényi eredete lehetővé teszi, hogy a napi étkezési rutin részeként járuljon hozzá az egészséges bélflóra egyensúlyához és kínáljon – nem csak tüneti megoldást – az emésztési panaszokra.
OptiFibre® termékünket keresse a gyógyszertárakban!
Fontos figyelmeztetés: orvosi ellenőrzés mellett alkalmazható.
Gyermekeknek 3 éves kortól adható. Kizárólagos tápanyagforrásként nem alkalmazható.