Sort by
Sort by

Akikre büszkék vagyunk - Energia

Gyáraink Erergia történeteink

A Nestlé munkatársai világszerte döntő szerepet játszanak abban, hogy 2050-re elérjük a nettó zéró kibocsátási célkitűzésünket. Ismerd meg azokat a szakembereket, akik a Nestlé Hungária fenntarthatósági céljaiért dolgoznak, és akiknek köszönhetően valódi változásokat idézhetünk elő az energiagazdálkodás terén!

Büszkék vagyunk arra, hogy 2017 óta mindhárom magyarországi gyárunk 100 százalékban zöldáramot használ, így a villamos energiához kapcsolódó szén-dioxid-kibocsátásunk megszűnt. Emellett folyamatosan vizsgáljuk további megújuló energiaforrások használatának lehetőségét. Az energiahatékonysági akciótervünk megvalósítása elkötelezett kollégáinknak köszönhető, akik a tudásukkal, szenvedélyükkel és innovatív ötleteikkel a gyakorlatba ültetik fenntarthatósági elveinket.

Piskor Takács Petra történeteink

Piskor-Takács Petra energetikusként dolgozik a Nestlé Hungária büki telephelyén, ami azt jelenti, hogy többek között ő ellenőrzi folyamatosan az üzem energia- és vízfelhasználását, és ha esetleg kiugró értékeket tapasztal, akkor ezeknek azonnal utánajár. Petra környezet- és energiagazdálkodási szakmérnökként végzett, és mindig is azért szeretett volna dolgozni, hogy egy egészségesebb jövőt teremtsen a jövő generációinak.

A Nestlénél valódi tettekben mérjük az eredményt, és érvényesíthetjük a saját ötleteinket, ha azok a fejlődést szolgálják

Piskor-Takács Petra Energetikus, Bük Purina gyár

Nagyon fontos része a munkakörének, hogy optimalizálja a gyár energiafelhasználását, tehát hogy egy tonna termék előállítása a lehető legkevesebb gázt és villamos energiát igényeljen. A büki gyár bővítése során Petra folyamatosan kapcsolatban áll a projektmérnök kollégákkal, hogy praktikus tanácsokkal lássa el őket. A gyártás során keletkező hulladékhőt például melegvíz előllítására, gyáregységek fűtésére használják a régi és az új gyártócsarnokokban egyaránt, csökkentve ezzel a gázfelhasználást. 

Kovács András Bük story

Kovács András munkája fenntarthatósági managerként Bükön a legváltozatosabb feladatokból áll: ő az, aki megszervezi a hulladékok elszállítását és ártalmatlanítását, biztosítja a környezetvédelmi engedélyeknek való megfelelést, oktatásokat tart a frissen belépő kollégáknak, és megoldja a váratlanul felmerülő problémákat.

Minden egyes új belépő kollégával megismertetjük a környezetvédelmi szabályzatunkat, a meglévő munkatársaknak pedig rendszeres oktatásokat tartunk

Kovács András Fenntarthatósági manager, Bük Purina gyár

Több faültetéses akció is kötődik a nevéhez, továbbá egy hulladékgyűjtéssel egybekötött evezés megszervezése a Mosoni-Dunán, ami rendkívül nagy sikert aratott a Nestlé Hungária dolgozóinak körében.

Kovács András elhivatott abban, hogy minden kollégával megismertesse azokat a lépéseket, amelyekkel előmozdítható a fenntartható fejlődés. 2022-ben az ő nevéhez fűződött a Zöld Hét elnevezésű rendezvénysorozat megszervezése, melynek keretében minden nap más-más zöld témát vettek górcső alá – egy-egy előadás keretében.

Kerekes Zoltán Szerencs történeteink

Kerekes Zoltán a szerencsi gyár energetikai mérnökeként évek óta felügyeli azt a folyamatot, hogy a különböző gépeket és berendezéseket energiahatékonyabb verzióra cseréljék. Ő felel a gyár hűtési, fűtési rendszerének üzemeltetéséért, a villamosenergia-ellátásért, a víz-, szennyvíz-, illetve gázenergia-ellátásért, valamint a fenntarthatósági projektekért is. Azzal, hogy 2022. februárban beüzemelték az első villanykazánt Szerencsen, éves szinten 20.000 m3 gázt váltanak ki.

Zoltán a jövőre nézve is optimista: célja, hogy ez az energiamutató még tovább csökkenthető legyen.

Menko János Diósgyőr történeteink

Hasonlóan pozitív tapasztalatokról számolt be Menkő János, a Nestlé diósgyőri gyárának energetikai mérnöke is. János végzettségét tekintve villamosmérnök, de emellett régóta foglalkozik gépészettel is, így mindig rengeteg fejlesztési ötlettel áll elő.

Diósgyőri gyárunkban 2023 elejétől lehetőségünk van arra is, hogy kiváltsuk a gyártási folyamatainkhoz használt földgáz teljes mennyiségét, köszönhetően a nemrég üzembe helyezett villanykazánnak és hőszivattyúnak. Ezzel standard üzemmódban elérhetjük, hogy megújuló energiaforrásokból üzemeltessük a gyárat, minimalizálva annak üvegházhatású gáz kibocsátását.

Menkő János Energetikai mérnök, Diósgyőr