Stratégiai együttműködés a Nestlé és a Szent István Egyetem között

A már évek óta végzett gyakorlatorientált képzés elmélyítését határozta el a Nestlé Hungária Kft. és a Szent István Egyetem Élelmiszertudományi Kara. Ezért stratégiai együttműködést kötöttünk, amelynek elsődleges célja, hogy a következő 5 évben további 150 hallgató vehessen részt a sikeresen működő Nestlé kurzuson, így a frissen végzett élelmiszeripari mérnökök naprakész tudás birtokában könnyebben tudjanak elhelyezkedni.

To Press Releases listmáj. 30, 2019

Komoly sikert ért el az elmúlt három esztendőben a Nestlé Hungária és a Szent István Egyetem Élelmiszerkereskedelem specializációján 2016-ban indult együttműködés. Cégünk és az egyetem speciális kurzusán eddig közel 90 hallgató vett részt. A képzés népszerűsége annak köszönhető, hogy a diákok nem csak előadásokat hallhatnak, üzem- és irodalátogatáson vehetnek részt, gyakorlati tapasztalatokat szerezhetnek, de konkrét feladatok megoldásában is segédkeznek. Évente két alkalommal ugyanis konkrét, termékfejlesztési, marketing vagy kereskedelmi témájú projektfeladatot kapnak a Nestlétől. Ennek kidolgozásában és értékelésében a hallgatók mellett cégünk munkatársai is részt vesznek. A program sikere érdekében több, mint 25 szakemberünket vontuk be a munkába, a diákok és a társaság közötti kapcsolattartást pedig külön „Nestlé Nagykövet” segíti.

A közös sikerek hatására szorosabbra fűzzük kapcsolatunkat a Szent István Egyetemmel egy stratégiai megállapodás keretében, melynek köszönhetően a következő 5 évben további 150 hallgató vesz részt a Nestlé kurzuson. Az eddigi együttműködésen felül még több projektfeladat megoldásába vonjuk majd be a hallgatókat, gyakorlati helyet biztosítunk a diákok számára, szakembereink pedig előadóként és az államvizsgabizottságok tagjaiként fogják segíteni az egyetem oktatási tevékenységét. Ezen kívül előadásokkal, üzemlátogatásokkal, vezetőink melletti tapasztalatszerzési lehetőséggel is támogatjuk a szakma iránt érdeklődő hallgatók munkáját, de segítjük a közösségi terek kialakítását és az egyetemi rendezvények sikeres lebonyolítását is.

 

A magyar gazdaság termelékenységének javítása kulcskérdés, az ország versenyképességén csak így lehet javítani. A kormány ezért központi kérdésként kezeli az innováció és a tudásáramlás ösztönzését, az együttműködési készség fejlesztését. Multinacionális vállalkozásként a Nestlé élen jár a leginnovatívabb ötletek hazai adaptációjában, így az - ott tanulóknál kialakul az a szemlélet, amellyel a jövő munkavállalóiként segíthetik a hazai vállalatokat és végsősoron az egész nemzetgazdaságot – jelentette ki György László az Innovációs és Technológiai Minisztérium gazdaságstratégiáért és szabályozásért felelős államtitkára.

„Megállapodásunk célja, hogy a Nestlé szakmai támogatását bírva, közösen oktassuk hallgatóinkat. Képzési programunkat olyan szándékkal dolgoztuk ki, hogy segítse a hallgatók projektszemléletének kialakítását, és gyakorlatorientáltabbá tegye az oktatásunkat. Együttműködésünk során a Nestlé a nála felhalmozódott innovációs tudást, illetve a legkorszerűbb innovációs ismeretek adaptálásának képességét adja át a diákoknak. Érdekeink itt találkoznak, hiszen az egyetem naprakész tudással szeretné felvértezni hallgatóit” – szögezte le Prof. Dr. Palkovics László, a Szent István Egyetem rektora.

„A Nestlé elkötelezett a jövő szakembereinek, fiatal élelmiszermérnökeinek támogatása mellett. 2013-ban indítottuk útjára az „Összefogás a Fiatalok Foglalkoztatásáért” elnevezésű kezdeményezésünket, támogatva a fiatalokat, hogy minél sikeresebben tudjanak helytállni a munkaerőpiacon. Büszkék vagyunk arra, hogy a Szent István Egyetemmel létrejött stratégiai együttműködésnek köszönhetően hozzásegíthetjük a hallgatókat, hogy tudásukat nálunk szerzett gyakorlati tapasztalatokkal mélyítsék el” - mondta Noszek Péter, a Nestlé Hungária Kft. ügyvezető igazgatója.

A Szent István Egyetemen megrendezett eseményen sor került az új Nestlé Mini Bisztró átadására is, amely elérhető étkezési lehetőséget kínál a hallgatók számára a Campuson.