Sort by
Sort by

Széleskörű összefogással a gyerekkori elhízás visszaszorításáért

Következő helyszínén, Diósgyőrben indult útjára a Magyar Dietetikusok Országos Szövetségének (MDOSZ) a gyerekkori elhízás visszaszorítását támogató három éves GYERE® Programja. A kezdeményezésben 3000 gyerek vesz részt a Nestlé az Egészségesebb Gyerekekért Program támogatásával.

 

Vissza a sajtóközleményekre

Elindult Diósgyőrben a GYERE®–Gyermekek Egészsége Program a Nestlé az Egészségesebb Gyerekekért Program támogatásával, amit a gyermekkori elhízás elleni fellépéseket összefogó EPODE nemzetközi hálózat tagjaként dolgozott ki hazai viszonyokra a Magyar Dietetikusok Országos Szövetsége (MDOSZ). – jelentette be a helyszínen rendezett sajtótájékoztatón Kubányi Jolán, az MDOSZ elnöke, Dr. Bíró Krisztina, az Egészségügyért Felelős Államtitkárság főosztályvezető-helyettese, Dr. Papp Csaba, a Miskolci Egészségfejlesztési Intézet főigazgatója, valamint Noszek Péter, a Nestlé Hungária Kft. ügyvezető igazgatója.

Mind a Nestlé több mint 150 éves fennállásának, mind a hazai több mint 27 éves működésünk egyik alapelve a közös értékteremtés. Henri Nestlé már akkor a Nestlé vállalat DNS-ébe írta, hogy a jövő generációiról gondoskodnunk kell, amikor a csecsemők táplálásának nehézségei foglalkoztatták.
Ez a filozófia az, ami a mindennapi tevékenységünket meghatározza.

„A Nestlénél hisszük, hogy egy vállalat akkor lehet sikeres, ha a társadalomnak is visszaadunk, ha közösen értéket teremtünk. Kiemelten fontos számunkra, hogy azokat a helyi közösségeket támogassuk, ahol gyárainkkal jelen vagyunk, ezért nagy örömmel vállaltuk a szerencsi és most a diósgyőri GYERE program finanszírozását.” – üdvözölte a programot az új helyszínen Noszek Péter, a Nestlé Hungária Kft. ügyvezető igazgatója. 

Az MDOSZ hároméves szakmai projektjének célja, hogy visszaszorítsa a gyermekkori elhízást.

 „Eddigi tapasztalataink azt mutatják, hogy az országos kezdeményezések és a kormányzati intézkedések mellett is van létjogosultsága az olyan széles összefogással megvalósuló lokális projekteknek, mint a GYERE® Program. Örülök, és a jelen helyzetben nagyon fontosnak tartom, hogy újabb helyszínen találtunk befogadó önkormányzatot és intézményeket, valamint támogatót a szemléletformáló programunkhoz. A korábbi eredmények azt mutatják, hogy fontos a projekt más településekre történő kiterjesztése is, hiszen már hároméves periódus után is mérhető a pozitív változás. Nem beszélve a hosszú távú hatásról, hiszen ezek a gyerekek egyszer felnőnek és nem mindegy, hogy milyen táplálkozási szokásokat alakítanak ki az önálló életükben, vagy a családjukban” – jelentette ki Kubányi Jolán, elnök.

A Nestlé az Egészségesebb Gyerekekért programunk célja, hogy egyesítse vállalatunk minden olyan törekvését, melyekkel a szülőket, gondviselőket, tanárokat segítjük a gyerekek számára egészségesebb jövő teremtésében. Elhatározásunk, hogy világszerte több mint 50 millió gyermeket segítünk hozzá az egészségesebb élethez 2030-ig. A diósgyőri és szerencsi GYERE programok is ennek keretében kapnak kiemelt támogatást és figyelmet.