Sorry, you need to enable JavaScript to visit this website.
Sort by
Sort by

Nestlé az Egészségesebb Gyerekekért globális program

Közel félmillió gyerek vett már részt az étkezési szokások javítását célzó Nestlé által támogatott oktatási programokban.
Vissza a sajtóközleményekre

2018. május 15. – Idén a Családok Világnapján rendezte meg harmadik Food4Talk konferenciáját a Nestlé Hungária, amelynek fókuszában a gyermekek egészségesebb táplálkozása állt. Ezen a napon jelentette be a Nestlé az Egészségesebb Gyerekekért globális programját is, mellyel 2030-ig világszerte 50 millió gyermeket segítenek hozzá az egészségesebb élethez. A vállalat Magyarországon már eddig is több mint 450 000 gyereket ért el közvetlenül egészségnevelő oktatóprogramok segítségével.

A Nestlé Magyarországon 15 éve tesz azért, hogy a gyermekek minél alaposabb ismeretekkel rendelkezzenek a kiegyensúlyozott táplálkozásról. A 2003 óta folyamatosan megvalósított, gyermekeket célzó egészségnevelő programok és azok eredményei is fontos részét képezik a május 15-én bejelentett, globális Nestlé az Egészségesebb Gyerekekért Programnak. 

Nestlé az Egészségesebb Gyerekekért 

Magyarországon a vállalat 2003-ban indított Nutrikid programjában eddig több mint 450 000 gyermek vett részt. Annak érdekében, hogy még több korosztályt vonjanak be az edukációba, 3 évvel ezelőtt a vállalat támogatásával elindult a Magyar Dietetikusok Országos Szövetségének (MDOSZ) GYERE® – Gyermekek Egészsége Programja Szerencsen. A hároméves kezdeményezésben több mint 2200 fő, a város összes 0-18 év közötti gyermeke részt vett. 2018-ban pedig már kifejezetten a tinédzser korosztályt célozva indult el hat budapesti középiskolában az Eatself diákprogram, amelynek tapasztalatai a tervek szerint a jövőben a GYERE® Program részeként is megjelenik. A szakmai szervezet által összeállított tananyag, amely az új táplálkozási ajánlásra az OKOSTÁNYÉR-ra épül olyan fontos kérdéseket is érint, mint a napi energia-egyensúly vagy a minőségi, változatos étrend összeállítása, továbbá a korosztályt érintő táplálkozási zavarok kérdésköre.

 Az EPODE, a világ legnagyobb, gyermekkori elhízás megelőzését szolgáló hálózatának részeként Szerencsen elindított GYERE® program eredményeképpen a felmérésben résztvevő 6-12 éves gyermekek tápláltsági állapota összességében nem változott. Tudásuk az egészséges táplálkozásról azonban jelentősen bővült. 

„Az elhízás mértéke Szerencsen az országos adatoknak megfelelően alakult. Kedvező jel azonban, hogy a tudományos kutatások szerint, a leginkább veszélyeztetettnek tekinthető, 11-12 éves kamasz lányok esetében a GYERE® Programot lezáró – nem reprezentatív, kis esetszámú - vizsgálat csökkenést mutat a túlsúly és az elhízás vonatkozásában a 2016-os állapothoz képest” - mondta el Kubányi Jolán, a Magyar Dietetikusok Országos Szövetségének elnöke.
A szerencsi GYERE® programban résztvevő, összes ötödik osztályos iskolás körében végzett tudásszint-felmérés azt mutatja, hogy a program hatására a gyerekek ismeretei jelentősen bővültek az egészséges táplálkozással kapcsolatban. Az első, 2016-os felméréshez képest 42%-kal nőtt azon gyerekek száma, akik tudják, hogy napi 8-10 pohár folyadék bevitele javasolt, és 65%-kal többen gondolják úgy, hogy naponta többször is szükséges a zöldségek és gyümölcsök fogyasztása. 29%-kal nőtt továbbá azon gyermekek aránya, akik szerint az egészséges táplálkozásban mindent szabad, de csak mértékkel.

Bár a fogyasztási szokások változása terén - az előzetes várakozásoknak megfelelően - egyelőre kisebb előrelépés látható, ugyanakkor a programban résztvevő gyerekek alapvető ismeretekkel gazdagodtak a kiegyensúlyozott táplálkozásra vonatkozóan, amely nagyon jó kiindulópont lehet az érzékelhető attitűdváltáshoz. Ehhez azonban a család támogatására, pozitív mintákra is szükség van, utóbbiak formálásában pedig kiemelt szerep jut az oktatási intézményeknek és a pedagógusoknak egyaránt.
A szakemberek egyetértenek a program jelentőségében és szükségesnek tartják a folytatást. A Nestlé támogatásával a GYERE® Programot Diósgyőrben is elindítják a szövetség vezetésével, ahol 3035 fő 0-18 éves gyermeket vonnak be 11 oktatási intézmény részvételével. 

„Tevékenységünk végett meghatározó fontosságú, hogy termékfejlesztéseinket, innovációinkat is a gyermekek és családok életmódjának szolgálatába állítsuk, így egyre több ízletesebb és egészségesebb választást kínálunk fogyasztóinknak. Kimagasló eredmény például, hogy Magyarországon a 2012-ben elkezdődött fejlesztéseknek köszönhetően a gyermekpelyhek hozzáadott cukortartalma közel a negyedével, átlagosan 23 százalékkal csökkent, 2016-ban pedig piacra került a csökkentett cukortartalmú Nesquik kakaóitalpor is.” – mondta el Noszek Péter, a Nestlé Hungária ügyvezető igazgatója. „Ugyanakkor folytatnunk kell edukációs tevékenységünket a fiatalok kiegyensúlyozottabb táplálkozásáért. Eddigi programjaink sikere arra ösztönöz minket, hogy a GYERE® Programot egy másik, a Nestlé diósgyőri gyára számára otthont adó településen, Diósgyőrben is támogassuk és elindítsuk az MDOSZ szakmai vezetésével.” 

További részleteket az alábbi linken olvashat: 
https://www.nestle.com/media/pressreleases/allpressreleases/nestle-for-healthier-kids