Sorry, you need to enable JavaScript to visit this website.

Nagy lehetőségek előtt az élelmiszeripar

Back to Press releases
2016 okt 12

Korunk táplálkozástudományi kihívásainak csak összefogással lehet megfelelni, amelyben valamennyi érintett szereplő részt vesz – hangzott el a Nestlé által szervezett, Food4Talk szakmai konferencián. A Nestlé élen jár az egészséges táplálkozásért folytatott kutató- és fejlesztő munkában segítve a népegészségügyi mutatók jövőbeni javítását. A cég álláspontja szerint az egészségesebb táplálkozásért folytatott munka csak úgy lehet sikeres, ha abban minden érintett oldal közösen vesz részt.

Food4Talk címmel szervezett szakmai konferenciát a Nestlé Hungária Kft. korunk táplálkozás-tudományi kérdéseiről, és az élelmiszer-feldolgozóipart érintő kihívásokról és annak lehetséges megoldásairól. A kezdeményezés eddig egyedülálló Magyarországon: létjogosultságát ugyanakkor jelzi, hogy az eseményen több mint 100 résztvevő volt jelen a döntéshozói-, iparági szövetségi-, civil- és kutatói oldalról egyaránt.

Az egyre összetettebb és magasabb fogyasztói elvárásoknak megfelelni szándékozó élelmiszeripar előtt nagy feladatok és lehetőségek állnak a következő években, évtizedekben – hangzott el a rendezvényen. A digitális technológiák egyre intenzívebb térnyerése a táplálkozás terén segítséget nyújthat abban, hogy a fogyasztók tudják, hogy mit és mennyit egyenek, valamint hiteles információkat kapjanak az élelmiszerek összetételét és tápanyagtartalmát illetően. A korszerű táplálkozási ajánlásoknak megfelelő, innovatív termékfejlesztéshez nyújtott kormányzati támogatás és valamennyi érintett együttműködése jó alapot adnak ahhoz, hogy az iparág dinamikusan fejlődjön Magyarországon.

Jean Grunenwald, a Nestlé Hungária ügyvezető igazgatója beszédében kiemelte: az idén 150 éves, Magyarországon pedig éppen 25 éve működő Nestlé elkötelezett itteni jelenléte mellett. Ezt bizonyítja, hogy a svájci székhelyű vállalat eddig 80 milliárd forintot fektetett be, és folyamatban van a 20 milliárd forintos, büki állateledel-gyártó üzemében tervezett beruházás megvalósítása is. Az ügyvezető igazgató emlékeztetett arra: a Nestlé a magyar élelmiszer-feldolgozó ipar meghatározó szereplője, négy telephelyén összesen 2400 embernek ad munkát, miközben aktívan együttműködik a minőségi alapanyagokat előállító magyar beszállítókkal is. Jean Grunenwald hangsúlyozta: a vállalat mindig arra törekedett, hogy innovatív válaszokat adjon az adott kor társadalmi kihívásaira és igényeire. A Nestlé élen jár az egészséges táplálkozásért folytatott kutató- és fejlesztő munkában, az ehhez illeszkedő, tudományos alapokon nyugvó termékfejlesztésben és támogatja a népegészségügyi helyzet javításáért tett erőfeszítéseket. „Az egészségesebb táplálkozásért tett erőfeszítések viszont csak úgy lehetnek sikeresek, ha abban minden érintett oldal közösen vesz részt – ebben a Nestlé partner” – szögezte le az ügyvezető igazgató.

 

Dr. Szabó László külgazdasági és külügyminiszter-helyettes köszöntőjében elmondta: a versenyképességet és a gazdasági növekedést az innovációra és a kutatás-fejlesztésre kell építeni, éppen ezért az innováció által vezérelt iparágak – - és ezen belül az élelmiszer-feldolgozó ipar – fejlesztése a kormány stratégiai célja. A kormány támogatja az élelmiszeriparban megvalósuló technológiai fejlesztéseket, amelyekkel egyszerre segíti a Magyarországon előállított, kiváló minőségű mezőgazdasági alapanyagok hazai feldolgozását és exportját, valamint a népegészségügyi célok megvalósulását is, hiszen ízletesebb és egészségesebb élelmiszerek előállítása kizárólag innovációk által lehetséges. A kormány – tette hozzá – igyekszik a legjobb feltételeket biztosítani az itthon működő magyar és külföldi tulajdonú vállalatok működéséhez és támogatja az élelmiszer-feldolgozóipari vállalkozások fejlődését, valamint azokat a kezdeményezéseket és célkitűzéseket, amelyek a magyar fogyasztók egészséges, aktív életmódjának és kiegyensúlyozott táplálkozásának előmozdítását szolgálják.


Article Type