33 tehetséges pályakezdőt karolt fel a Nestlé Alliance 4YOUth hazai mentorprogramja

Idén januárban egyedülálló tehetséggondozási programot indított a Nestlé Alliance 4YOUth Magyarországon, hogy felkészítse a fiatalokat a munkaerőpiac kihívásaira. A mentorprogramra a Zyntern.com állásportálon keresztül jelentkezhettek a hallgatók, akik öt hónapon keresztül tanulhattak szakmai fogásokat kilenc vállalat tizenhét vezetőjétől.
Nestlé Alliance 4YOUth
Back to Press releases

A COVID-19 megjelenése súlyos hatással volt a pályakezdők munkaerőpiaci lehetőségeire. Statisztikák szerint újra emelkedik a munkanélküliség, és immár több mint 3 millió fiatalt érint Európa-szerte. Ezért a Nestlé Hungária együttműködő partnereivel közösen új lendületet adott az Alliance 4YOUth programjának, ami keretében több hónapos mentorálással segítették az egyetemista hallgatók fejlődését és elhelyezkedését.

„A Nestlé 2014-ben azzal a céllal indította el az Alliance 4YOUth programot, hogy felkészítse a fiatalokat a munkaerőpiaci kihívásokra. A most megvalósult mentorprogram nemcsak a résztvevő cégek közötti partnerség miatt fontos, de lehetőséget adott a több mint egy évig home schoolingban tanuló diákoknak a kapcsolatépítésre, networkingre is. A járványhelyzet miatt ez nekik teljesen kimaradt az előző másfél egyetemi évből” – mondta Tompa Gábor, a Nestlé Hungária közkapcsolati és válallati kommunikációs igazgatója. 

Az Alliance 4YOUth mentorprogram részeként idén 9  vállalat 17 vezetője vállalta, hogy öt hónapon keresztül hasznos tanácsokkal támogatja a kiválasztott résztvevőket, továbbfejlesztve a fiatalok soft skilljeit és kapcsolatépítési, networking képességeit, kapcsolati tőkéjüket. Az összefogásban az Adecco, a Metro Cash & Carry Hungary, a Nestlé Hungária, a Flow, a Fürge Diák, a Humánia HRS Group Zrt., a Wolt, a Nielsen és a Molson Coors Beverage Company vezetői vettek részt. A programba az ország minden pontjáról érkeztek hallgatók, többek közt a győri Széchenyi István Egyetemről, a Debreceni Egyetemről, a Szegedi Tudományegyetemről, az Eötvös Loránd Tudományegyetemről és a Budapesti Corvinus Egyetemről is.

„A pályakezdőknek olyan készségekre és tapasztalatokra van szükségük, ami segít alkalmazkodni a gyorsan változó gazdasági környezethez. A jövő társadalmát ők fogják formálni, ezért elengedhetetlen, hogy hasznos eszközöket adjunk a kezükbe céljaik megvalósításához. A mentorprogram sikere és a hallgatók visszajelzése mind megerősítettek minket ebben” – összegezte tapasztalatait Megyeri Mirtill, a Zyntern.com társalapítója.