Sort by
Sort by

Indul a GYERE – Gyermekek Egészsége Program Szerencsen

Vissza a sajtóközleményekre
Szerencsen is útjára indul a GYERE – Gyermekek Egészsége Program a Magyar Dietetikusok Országos Szövetségének vezetésével. A cél a gyermekek egészségtudatos életmódjának kialakítása, mellyel a gyermekkori elhízás megelőzését kívánják elérni. A három évig tartó programban a város teljes 0-18 év közötti lakossága, összesen 2259 gyermek vesz részt. 

2014-ben Magyarországon elsőként Dunaharasztiban indult el a GYERE – Gyermekek Egészsége Program, mely egy három évre szóló, a gyermekkori elhízás megelőzését célul kitűző kezdeményezés. A Magyar Dietetikusok Országos Szövetsége szakmai vezetésével megvalósuló programban Dunaharasztiban jelenleg több mint 3300 gyermek vesz részt és a helyi mérések szerint a 10-12 éves korosztály a legveszélyeztetettebb a túlsúly szempontjából. 

 

Dunaharaszti mellett most az MDOSZ egy újabb településen, Szerencsen is elindítja a programot. A fejlettebb központi régió után tudatosan egy más szociális és egészségügyi problémákkal küzdő helyszínt választottak. A GYERE Program a Nestlé az Egészséges Gyermekekért Program támogatásával valósul meg Szerencs városában. 

„A GYERE Program a világ legnagyobb, az elhízás megelőzését szolgáló hálózata, az EPODE keretein belül valósul meg Magyarországon is. A módszer hatékonysága abban rejlik, hogy a program során a gyermekeket közvetlenül, illetve a lakóhely, az iskola és a családi normák pozitív befolyásolása révén segítjük a helyes táplálkozás, aktív életmód elsajátításában. Az elkövetkező három évben a lakóközösség egészének mozgósítása, az összes érintett bevonása révén szándékozunk olyan környezetet létrehozni, amely támogatja a családokat az egészséges életmód elsajátításában” – mondta el a GYERE Programot vezető Kubányi Jolán, a Magyar Dietetikusok Országos Szövetségének elnöke. 

Az Emberi Erőforrások Minisztériumának Egészségügyért Felelős Államtitkársága az életmóddal, így a táplálkozással összefüggő nem fertőző, krónikus betegségek elleni fellépést kiemelt kérdésként kezeli, ez az „Egészséges Magyarország 2014-2020” Egészségügyi Ágazati Stratégia egyik fő cselekvési területe. „Az európai, illetve globális trendhez hasonlóan a hazai lakosság, és különösen a gyermekek körében tapasztalható túlsúly és elhízás arányának növekedése jelentős népegészségügyi probléma, melynek leküzdésére a Kormány az elmúlt években számos intézkedést hozott. Ilyenek többek között a népegészségügyi termékadó bevezetése, a közétkeztetés egészségessé tételét szolgáló jogszabály megalkotása, a mindennapi testnevelés bevezetése, valamint iskolai modellprogramok indítása, fenntartása. Ebbe a körbe nagyon jól illeszkedik a széles körű szakmai és társadalmi együttműködés alapján megvalósuló GYERE Program, mely jó példaként szolgál a gyermekelhízás kérdésének komplex módon, valamennyi érintett szereplő bevonásával való kezelésére” – tette hozzá Dr. Biró Krisztina, EMMI osztályvezető. 

Szerencsen a város teljes 0-18 év közötti lakossága, összesen 2 259 gyermek vesz részt a programban; a dietetikusok hat oktatási intézmény, a védőnők, a helyi közétkeztetés képviselőinek, valamint a szülők bevonásával ismertetik meg a gyerekeket a kiegyensúlyozott táplálkozás és a mozgás fontosságával. „Összhangban kezdeményezéseinkkel, melyek a helyi családok egészségtudatosságának javítására irányulnak, a GYERE Program jelentős mértékben hozzájárul a kedvezőtlen táplálkozási szokások javításához, különös tekintettel a kisgyermekek táplálkozására”– mondta el Jean-Pierre Polanen, a Nestlé szerencsi gyárának igazgatója.

A GYERE Programról 

A világ legnagyobb, az elhízás megelőzését szolgáló hálózata az EPODE, amely 2004-ben Franciaországban kezdte meg működését, célul kitűzve a gyermekkori elhízás megelőzését. A projekt létfontosságú, hiszen Európában jelenleg minden harmadik 11 éves gyermek túlsúlyos vagy elhízott. A program Magyarországon a Magyar Dietetikusok Országos Szövetségének szakmai vezetésével valósul meg GYERE- Gyermekek Egészsége Program néven. 

A Szerencs városában megvalósuló GYERE projekt indulásakor a helyi védőnők segítségével felmérik a 6-12 éves gyermekek egészségi állapotát. Az iskolákban és óvodákban dietetikusok tartanak a gyerekeknek játékos, gyakorlati foglalkozásokat, előadásokat, amelyeknek során negyedévente egy-egy egészséges táplálkozással kapcsolatos témát dolgoznak fel. Természetesen a szülőket is bevonják a szakemberek, számukra minden egyes tematika kapcsán összefoglaló anyagot juttatnak el, illetve a program teljes ideje alatt ingyenes online dietetikai tanácsadást is igényelhetnek. 

Szerencs városában a GYERE Program Magyar Dietetikusok Országos Szövetségének irányításával, az Emberi Erőforrások Minisztériuma, Egészségügyért Felelős Államtitkárság, Szerencs Város Önkormányzata, a Semmelweis Egyetem Egészségtudományi Kara és az Országos Gyermekegészségügyi Igazgatóság összefogása és szakmai együttműködése által valósul meg.