Sort by
Sort by

Országossá bővül az Etesd az Eszed iskolai kihívás 

A tavalyi sikeres próba után idén októberben országossá bővült a Nestlé Hungária és az Okos Doboz több hetes közös egészségnevelési oktatóprogramja. A tanulók mellett az iskolákat és a pedagógusokat is értékes nyereményekkel díjazzák, ha sikeresen elsajátítják az egészséges életmód alapjait a több héten át tartó program alatt. A programba bármely általános iskola jelentkezhet az ország minden tájáról.
Vissza a sajtóközleményekre

Az előző tanévben öt település általános iskoláiban indította el kísérleti jelleggel Etesd az Eszed elnevezésű egészségnevelési oktatóprogramját a Nestlé Hungária és az Okos Doboz. A program az előző tanévben mintegy 1200 diákot ért el, akik több, mint 93 ezer feladatot oldottak meg. A program új tartalmakkal bővült, így idén összesen 53 animáció, 181 grafikai feladat és 10 különleges videó várja a tanulókat. A Nestlé az Egészségesebb Gyerekekért programhoz kapcsolódó kezdeményezés lényege, hogy a gyerekek online aktivitásokon keresztül játékos módon sajátíthassák el az egészséges és fenntartható életmódhoz kapcsolódó ismereteket. 

A több héten át zajló kihívás során a résztvevő diákok és pedagógusok egyaránt hozzáférést kapnak az újonnan kifejlesztett digitális oktatási tartalmakhoz, valamint külön módszertani útmutató készült a tanároknak, mely segíti a munkájukat. A díjazásos online versenyeken a tanulók játékos módon animációk megtekintésével és feladatok megoldásával sajátíthatják el a kiegyensúlyozott táplálkozással, egészséges életvitellel kapcsolatos ismereteket. 

A programhoz különleges videósorozatot is készített a Nestlé Hungária, melyben kifejezetten a 10-14 éveseket célozzák meg. A digitális játékok világát idéző filmekben különböző pályák mentén elevenednek meg a víz- és cukorfogyasztásról, az étkezési zavarokról, valamint a többi oktatási területről szóló üzenetek. 

„A diákok ismeretekhez jutnak az egészséges testösszetétel, a táplálkozásfüggő betegségek, a diéták és étrendi irányzatok, a fenntartható táplálkozás kérdéseiben, de az oktatóanyagban szó van a tudatos vásárlás alapjairól, az élelmiszercímkéken található információkról és azok megfelelő értelmezéséről” – ismertette a részleteket Sárga Diána, a Nestlé dietetikusa. Jóllehet a témakörök azonosak az alsósoknak és a felsősöknek is, az ismereteket életkoruknak és tudásszintjüknek megfelelően kapják meg a diákok. 

„Az Okos Doboz már évek óta készít játékos feladatokat a diákoknak a Nemzeti Alaptantervhez, azaz az iskolai tananyaghoz kapcsolódóan, de régóta szerettünk volna egy az egészséges életmóddal foglalkozó csomagot is készíteni. Ehhez találtunk partnerre a Nestlével, és alakítottuk ki ezt a tantárgy és tananyag független digitális oktatási csomagunkat, és a hozzá kapcsolódó módszertant” – mondta Szűcs Dóra, az Okos Doboz ügyvezető igazgatója.
A kihívásról további részletek elérhetők ezen a linken.