Sort by
Sort by

Új vezető a Nestlé Hungária HR szervezeti egységének élén

2020 januárjától Dúl Mária veszi át a Nestlé Hungária HR igazgatói pozícióját.
Vissza a sajtóközleményekre
Dúl Mária press

Dúl Mária a Schöller Jégkrém üzletágban pénzügyi és HR területeken egyaránt sikeres pályafutást követően 2005-ben főkönyvelőként csatlakozott a Nestlé Hungária csapatához, majd egyre magasabb felelősséggel járó posztokat töltött be. Ezen területeken nyújtott sikereinek elismeréseként 2018-ban pénzügyi igazgatónak nevezték ki. 

Az elmúlt két évben sikeresen vezényelte a Nestlé Hungária pénzügyeit, miközben meghatározó tagjává vált a cég vezetésének.

Az egész szervezet által ismert és elismert coaching szaktudása és széles körű tapasztalata garancia arra, hogy sikeresen lássa el a HR igazgató pozíciójával járó feladatokat.

Eddigi HR igazgatónk, Verő Barbara úgy döntött, hogy a jövőben a Nestlé Hungárián kívül folyatja karrierjét, és szenvedélyével, a HR innovációval, szervezetfejlesztéssel, agilitással, valamint a start-up-ok támogatásával fog foglalkozni.