A Nestlé 8 milliárd CHF értékű részvény visszavásárlási programot jelentett be
• 43 milliárd CHF forgalom mellett 4,7% nettó árbevétel-növekedés és 2,9% volumen-növekedés történt.
• Az erős svájci frank 8,8%-kal rontotta a forgalmi adatokat.
• Üzleti eredményünk 15,0% (-10 bázispont); az árfolyamhatás nélkül számolva +30 bázisponttal nőtt.
• Az árfolyamhatások nélkül számolt, egy részvényre jutó hozamnövekedés 3,6% volt.
• A vállalat 8 milliárd CHF értékű részvény visszavásárlást jelentett be
• Az első félév eredményei megerősítették a vállalat 2014-re vonatkozó kilátásait, a cég továbbra is 5% körüli nettó árbevétel-növekedésre és magasabb fedezetre, árfolyamhatás nélkül számolt, egy részvényre jutó hozamra és javuló tőkehatékonyságra számít.
Paul Bulcke, a Nestlé vezérigazgatója: „A továbbra is nagyon változékony kereskedelmi környezet ellenére stabil, széles skálán mozgó nettó árbevétel-növekedést realizáltunk, melynek fő hajtóerejét a volumen-növekedés és árhatás adta. Az innovációkkal, márkáink számára biztosított nagyobb támogatással és a hatékonyságot folyamatosan szem előtt tartva folytattuk tovább a növekedést. A Galderma bevonásával létrehoztuk a Nestlé Skin Health üzletágat, mely új szintre emelte a táplálkozás, egészség és jóllét stratégiánkat, megerősítve az életminőség tudományos alapokon nyugvó innovációkkal történő javítását célzó hosszú távú stratégiai céljainkat. Idén kezdődően és 2015-ben is folytatva 8 milliárd CHF értékben kívánunk részvényeket visszavásárolni, ezzel további versenyképes hozamot biztosítani részvényeseink számára. Az első félév teljesítménye igazolja az egész évre vonatkozó várakozásainkat: 5% körüli nettó árbevétel-növekedést, fedezet emelkedést, valamint növekvő – az árfolyamhatás nélkül számolt – egy részvényre jutó hozamot és javuló tőkehatékonyságot érhetünk el.
A Nestlé Csoport 2014. I. féléves eredményei
Az első félévben a Csoport 2,9% volumen-növekedés és 1,8% árhatás eredményeként 4,7%-os nettó árbevétel-növekedést ért el. A teljes forgalom elérte a 43 milliárd CHF-t. Továbbra is érezzük az erős svájci frank negatív hatását (-8,8%). Az összes árbevétel a divesztíciók és akvizíciók nettó eredménye (-0,7%) figyelembevételével is 4,8%-kal csökkent.
• A Csoport üzleti eredménye 6,4 milliárd CHF volt. A profit ráta 15,0%-os volt (-10 bázispont), amely árfolyamhatások nélkül számolva +30 bázispont erősödést mutat.
• Az eladott áruk önköltsége 20 bázisponttal nőtt, ami a nyersanyagköltségek, különösen a tejtermékek tekintetében kialakult nyomást tükrözi.
• A hatékonyságnövekedést mutatja ezzel szemben az összes marketing és adminisztrációs költségünk 30 bázispontos csökkenése. Ugyanakkor, tovább erősítettük márkáink támogatását, növelve a fogyasztók felé irányuló kiadásokat (árfolyamhatás nélkül számolva).
• A mérleg szerinti eredmény 4,6 milliárd CHF-ra mérséklődött, az egy részvényre jutó hozam pedig 1,45 CHF volt, mindkét érték a svájci frank megerősödését tükrözi. Az egy részvényre jutó, árfolyamhatás nélkül számolt nyereség 3,6%-kal emelkedett.
• A csoport működési cash flow-ja 4,3 milliárd CHF. A forgótőke mértéke továbbra is figyelmünk középpontjában marad, mértékét a forgalom százalékában tovább csökkentettük.
Üzleti teljesítmény áttekintése
• A Nestlé Csoport széles skálán mozgó nettó árbevétel-növekedést realizált: 4,9% Észak- és Dél-Amerikában, 1,4%-ot Európában és 7,5%-ot az ázsiai, csendes-óceáni és afrikai térségben. Nemzetközi szinten a csoport vállalatai 0,6% növekedést mutattak a fejlett piacokon, míg ugyanez a feltörekvő piacokon 9,7% növekedést jelentett.
• A Csoport 2,4% volumen-növekedést ért el Észak- és Dél-Amerikában, 2,3%-ot Európában és 4,2%-ot az ázsiai, csendes-óceáni és afrikai térségben.
• A bőrgyógyászati készítményeket gyártó Galderma az alapja az új Nestlé Skin Health üzletágnak, mely hozzájárul, hogy hosszú távon is a világ vezető táplálkozás, egészség és jóllét vállalata legyünk. A beruházás jól kiegészíti a portfoliónk értéknövelt növekedési platformjait, köztük a három éve a személyre szabott táplálkozást célzó innovációkért felelős Nestlé klinikai tápszer üzletágát. A Nestlé Skin Health üzletágat tovább erősítette, hogy számos alapvető dermatológia termék értékesítésére kapta meg a jogokat az Egyesült Államokban és Kanadában.
Európa
7,3 milliárd CHF árbevétel, 0,6% árbevétel növekedés, 2,0% volumen-növekedés; 14,8% üzleti eredmény, 10 bázispont csökkenés.
• A zóna a törékeny fogyasztói bizalommal jellemzett deflációs környezetben elért erős volumen-növekedésnek köszönhetően pozitív nettó árbevétel-növekedést tudhat magáénak.
• A növekedéshez hozzájárult még az innovációk és a prémium termékek. A Nescafé Dolce Gusto egész Európában jól teljesített és növelte piaci részesedését. A fagyasztott pizzák közül a Wagner és Buitoni, az instant kávék között pedig a Nescafé Gold hozott szép növekedést. Az Édesség üzletág eredményét a kései húsvét javította, míg a Konyhai termékek esetében a szószok, levesek, a Maggi Papirusz fűszerpapír, valamint a snackek és tészták jelentették a húzóerőt. Az Állateledel üzletág növekedését az egyadagos kiszerelésű Felix, a Purina ONE és a macska jutalomfalatok biztosították.
• Nyugat-Európában az ibériai térség növekedése a stagnálás végét jelezheti. Svájc, Hollandia és Ausztria jól teljesített, Franciaország, Olaszország és Németország pedig javulást mutatott.
• A volumen-növekedés Közép- és Kelet-Európában is megindult, különösen Lengyelországban és a Cseh Köztársaságban. Oroszország továbbra is stabil növekedést mutat, különösen a jégkrémek, a Nescafé Dolce Gusto és a KitKat esetében. Ukrajna a politikai nyugtalanság és a nehéz évkezdés ellenére kitartó növekedést produkált.
• A profit ráta – olyan okok miatt, melyet az átszervezés és egyéb költségek csökkenése nem tudott ellensúlyozni – kis mértékben csökkent.
Melléklet
Áttekintés a féléves árbevétel és a kereskedelmi tevékenység haszonkulcs mutatóiról
|
|
|
Profit ráta |
|||||
2014. jan.-jún. Forgalom |
2014. jan.-jún. Nettó árbevétel-növekedés
|
2014. jan.-jún. (%) |
Változás 2014. jan.-jún.-hoz képest (*) |
|||||
Piaci szegmens szerint |
||||||||
Észak- és Dél-Amerika |
12'465 |
+4,9 |
18,0 |
+10 bázispont |
||||
Európa |
7'296 |
+0,6 |
14,8 |
-10 bázispont |
||||
Ázsia, Csendes-óceáni térség, Afrika |
8'880 |
+4,7 |
18,9 |
-20 bázispont |
||||
Ásványvíz üzletág |
3'669 |
+6,1 |
10,4 |
+80 bázispont |
||||
Csecsemőtáplálás |
4'692 |
+7,9 |
21,1 |
+110 bázispont |
||||
Egyéb |
5'979 |
+5,9 |
18,4 |
-80 bázispont |
||||
Csoport összesen |
42'981 |
+4,7 |
15,0 |
-10 bázispont |
||||
Termékek szerint |
||||||||
Italok |
9'835 |
+5,3 |
23,8 |
-20 bázispont |
||||
Víz |
3'410 |
+5,8 |
11,2 |
+50 bázispont |
||||
Tejtermékek és jégkrémek |
8'085 |
+5,7 |
16,0 |
+10 bázispont |
||||
Táplálkozás és egészségvédelem |
5'659 |
+7,6 |
19,9 |
+130 bázispont |
||||
Készételek és konyhai termékek |
6'394 |
+0,0 |
12,8 |
-70 bázispont |
||||
Édességek |
4'184 |
3,4 |
10,6 |
-210 bázispont |
||||
Állateledel üzletág |
5'414 |
+5,3 |
19,9 |
+90 bázispont |
||||
Csoport összesen |
42'981 |
+4,7 |
15,0 |
-10 bázispont |
||||
|
|
|
|
|
|
|
(*) A 2013. évi adatok a Nestea RTD üzletágak 2014. január 1-től hatályos, földrajzilag az ásványvíz üzletághoz történő átcsoportosítását követően kiigazításra kerültek.