A váltás a SMARTIES család 90%-át érinti, amibe más termékek mellett a nálunk jól ismert cukorkák, illetve az Egyesült Királyságban népszerű táblás csokoládék tartoznak. A húsvéti és karácsonyi, szezonális üreges figurákat ez a változás nem érinti.
Alexander von Maillot, a Nestlé édesség üzletágának vezetője elmondta: „Ez egy újabb lépés a Nestlé azirányú vállalásában, hogy 2025-re teljes mértékben átálljon az újrahasznosítható vagy újrafelhasználható csomagolóanyagok használatára, és ugyanezen idő alatt harmadával csökkentse az újonnan gyártott műanyagok felhasználását.”
A SMARTIES új papírcsomagolása fenntartható forrásból származik. A termékek csomagolása Magyarországon is szelektíven gyűjthető, és széles körben újrahasznosítható. A papírcsomagoláson a fogyasztók tudatosságának növelése céljából a megfelelő szelektív gyűjtésre vonatkozó információ is helyet kapott.
Louise Barrett, a Nestlé yorki édességtechnológiai központjának vezetője elmondta: „Az új csomagolást a Nestlé szakemberei számos tesztnek vetették alá, hogy meggyőződjenek a műanyagmentes kiszerelés szállítás és tárolás során is megfelelő védelméről. A gyártósorainkat is módosítottuk annak érdekében, hogy a csomagolás során semmiképpen ne szakítsa vagy lyukassza ki a papírt.”
A SMARTIES csomagolásának megújítása csak egy a márkához kapcsolódó, a fenntarthatóság támogatását és a teljes termékélményt javító kezdeményezések közül.