Sort by
Sort by

Sikeres félévet zárt a Nestlé a vállalat munkavállalói és a rászorulók támogatására épülő járványstratégiájának köszönhetően

Nem csak dolgozói egészségéről, de anyagi biztonságukról is gondoskodott a Nestlé az új koronavírus járvány által okozott veszélyhelyzetben. Az idei első félév pénzügyi mutatóiból az olvasható ki, hogy a járványkezelés érdekében tett, a vállalati munkavállalók és a rászorulók támogatására irányuló lépések gazdasági szempontból is egyértelműen sikeresek voltak.
Vissza a sajtóközleményekre

Nem csupán megőrizni volt képes lendületét, még javítani is tudott a 2019-es félévi adatokhoz képest a Nestlé Hungária: a cég forgalma 5,7 százalékkal bővült, ami elsősorban az exportnak volt köszönhető. A magyarországi értékesítési árbevételre sem lehet panasz: a közel 27,5 milliárd forintos volumen 4,3 százalékos növekedést mutat a bázisidőszakhoz képest.

Több mint biztató jelek ezek egy olyan hathónapos periódus után, amelynek leginkább meghatározó tényezője a pandémia miatti átfogó és drasztikus gazdasági visszaesés volt. „A magyar élelmiszeripar meghatározó szereplőjeként a koronavírus következtében kialakult helyzetben sem dőlhettünk hátra: kiemelt, stratégiai feladatunk volt a lakosság folyamatos ellátása élelmiszerrel és állateledellel” – fogalmazott Noszek Péter, a Nestlé Hungária ügyvezető igazgatója, aki a dolgozók biztonságának és egészségének megóvása mellett a vállalat legfontosabb céljai közé sorolja a kollégák anyagi biztonságának megőrzését is.

A krízishelyzetre nagyon gyorsan és hathatósan reagáló társaság 350 millió forintot költött munkavállalói közvetlen pénzügyi támogatására. Az alapbért azok is megkapták, akik a járvány miatt nem tudták ellátni feladataikat, április 1-től pedig a járványhelyzet időszakának 3 hónapjára rendkívüli bér- és juttatási csomagot vezettek be a termelésben és ellátási láncban dolgozóknak. Ezzel a hazai termelőegységben és raktárban dolgozók bére akár 20 százalékkal is emelkedhetett, míg az értékesítők 10 százalékos alapbérkiegészítést kaptak. 

A vállalat további 80 millió forintot költött egészségvédelmi és biztonsági intézkedésekre, a munkába járást célzott támogatással, a gyáregységekben pedig napi egyszeri ingyenes étkezéssel is segítették a munkavállalókat: a cég három üzemében összesen 87 ezer adag ételt osztottak ki a dolgozóknak, miközben a teljes munkavállalói gárda részesült az összesen 20 millió forint értékű ajándék élelmiszercsomagból. 

Hasonló hozzáállás jellemezte a cég közösségi értékteremtő tevékenységeit.  A Magyar Élelmiszerbankhoz eljuttatott 100 millió forintos értékű felajánlásból például közel 12 tonnányi diósgyőri csokoládét kaptak a rászoruló családok, a PURINA üzletág pedig 250 000 adag állateledelt adományozott magyarországi menhelyeknek, melyet a Magyar Állatvédő és Természetbarát Szövetség segítségével juttatott el az állatotthonokba.

A vállalat emellett maszkokkal segítette ki a szerencsi önkormányzatot, amelyeket a helyi egészségügyi dolgozók kaptak. Szintén maszkkal támogatták a vállalattal kapcsolatban lévő gyerekorvosokat is.

A kezdeményezéseknek köszönhetően Noszek Péter szerint tovább mélyítették kapcsolatukat a Nestlé gyárainak helyet adó közösségekkel és önkormányzatokkal, igazodva a globális cégcsoport közös értékteremtési vállalásaihoz. Ezek részeként világszerte 30 millió, a vállalat üzleti tevékenységéhez közvetlenül kapcsolódó közösség megélhetésén javít 2030-ra a Nestlé, amely a pandémia alatt is elkötelezetten segített, ahol tudott. 

A társaság rugalmasságáról tett tanúbizonyságot globális eredményeiben is: a tegnap megjelent féléves jelentésből biztató organikus növekedés (2,8%) és javuló marginok (30 bázispontos) növekedés a kereskedelemből származó, egyszeri tételek nélküli működési eredményben (UTOP) olvashatók ki.