Egy hét a Nestlé vezetői között című, a Szent István Egyetem Deák Tibor Szakkolégiumával közös programunk második résztvevője Szücs Fanni volt. Fanni a szerencsi és diósgyőri gyáraink igazgatóját, Hélène Kovalevskyt kísérte el munkájában mindenhová a húsvét utáni rövid héten, hogy valós tapasztalatot nyerhessen egy nagyvállalat irányításáról. Programja utolsó napján kérdeztük Fannit a tapasztalatairól.
Mi inspirált arra, hogy részt vegyél a programban?
Mindig igyekeztem az adandó lehetőségeket kihasználni a szakmai fejlődésem érdekében, éppen ezért jelentkeztem a Deák Tibor Szakkollégiumba már az első egyetemi napomon és vettem részt tudományos munkákban. A szakmai tudáson túl nagy szükségét érzem a vezetői készségek elsajátításának is. Erre kevés alkalmunk nyílik az egyetemi évek alatt, a szakmai gyakorlatok alkalmával kevés időt töltünk el egy üzemben ahhoz, hogy a vezetők tevékenységét is megismerhessük.
Hogy érezted magad Hélène Kovalevsky mellett?
Volt elképzelésem arról, hogy milyennek kell lennie egy vezetőnek, és nagy örömömre szolgált, hogy Hélène megerősített ebben. Nagyon jó volt látni, milyen közvetlenül viselkedik munkatársaival, milyen őszintén beszél, akár az akadályokról is. Nagyon örültem, hogy a napi munka során felmerülő nehézségeket nem akarták elfedni előlem, inkább elmagyarázták, mi miatt adódott és mit lehetne tenni ellene. Úgy gondolom, ez a gondolkodásmód rendkívül előremutató. Hélène-t nagyon határozott, tudatos, közvetlen, őszinte személyiségű embernek ismertem meg, aki probléma esetén sem veszti el türelmét, hanem a megoldásra fókuszál. Valóban egy példaképre találtam benne.
Mi volt a számodra legmaradandóbb élmény a héten?
A legnagyobb meglepetést a gyárakban látottak közül számomra a külföldre szánt termékek mennyisége okozta, hihetetlen, milyen nagy termékpalettával rendelkeznek a Nestlé-üzemek.
Számomra mindig is fontos volt a környezetvédelem, és szomorúan látom a híreket a műanyagoktól elpusztult állatokról és a kipusztult fajokról. Éppen ezért rendkívül örültem a hírnek, hogy a Nestlé Szerencsen megalkotta első olyan termékét, melynél a műanyagcsomagolást papírra cserélte, és alig várom, hogy hazánkban is megvásárolható legyen a Nesquik All Natural kakaóitalpor. A Deák Tibor Szakkollégiummal mi is igyekszünk felhívni a figyelmet a fenntartható gazdálkodásra, az élelmiszerpazarlásról konferenciát tartottunk két éve, tavaly a rovarok ipari felhasználását taglaltuk, melynek során az energia-megtakarítás került előtérbe, jövőre pedig egy csomagolóanyagokról szóló rendezvényt szeretnénk megvalósítani.