Sort by
Sort by

Egy hét a Nestlé vezetői között

Egy hét a Nestlé vezetői között

Ráadásul milyen hét! Büszkék vagyunk a Nestlé Hungária és a Szent István Egyetem Deák Tibor Szakkollégiumának összefogásában megvalósult “Egy hét a Nestlé vezetői között” program sikerére.

A 2019-es év egyik legizgalmasabb kezdeményezése a Szent István Egyetem Deák Tibor Szakkollégiumával közösen szervezett, Egy hét a Nestlé vezetői között elnevezésű programunk, melynek keretében az intézmény három hallgatója egy-egy hetet tölthetett el cégünk felsővezetői mellett.

Szerettük volna megmutatni a fiataloknak, milyen az élet egy nagyvállalat vezetője számára. A program résztvevői már az első napon belecsöppentek a munka sűrűjébe, így megtapasztalhatták a mindennapok kihívásait és sikereit egyaránt. Részt vettek stratégiai megbeszéléseken, tréningeken, boltlátogatáson és munkabiztonsági eligazításon is.

A program első résztvevője Gál János értékesítési igazgatónkat, Bálint Gergelyt követte mindenhova, a második résztvevő Szücs Fanni szerencsi és diósgyőri gyáraink igazgatóját, Hélène Kovalevskyt kísérte munkájában, míg Czompó Norbert, a Nestlé Purina PetCare büki gyárában töltött el egy hetet a gyárigazgató, Arthur Van Raalte mellett.

Egy hét a Nestlé vezetői között a résztvevők tolmácsolásában

„A szakmai tudáson felül nagy szükségét érzem a vezetői készségek elsajátításának is. Erre kevés alkalmunk nyílik az egyetemi évek alatt, a szakmai gyakorlatok alkalmával kevés időt töltünk el egy üzemben ahhoz, hogy a vezetők tevékenységét is megismerhessük.” – tudtuk meg Fannitól, aki arról mesért, mi motiválta abban, hogy jelentkezzen programunkba.

Örömünkre szolgál, hogy mindhárom résztvevő úgy érzi, hogy várakozásaiknak megfelelően, rengeteg hasznos tapasztalattal gazdagodott a nálunk eltöltött egy hét alatt. Vezetőink igyekeztek a lehető legátfogóbb ismereteket átadni nekik, ezért a nap végén átbeszélték, kielemezték a látottakat, hallottakat. Nem is csoda, hogy ilyen intenzív menetrend mellett csak úgy röpült az idő.

„Így a második nap végén úgy érzem, mintha már vagy két hetet töltöttem volna a Nestlénél, annyi új dolgot tapasztaltam.” – mondta János, akinek külön tetszett a szervezettség, amivel találkozott, és nem utolsó sorban a nestlés kollegák közvetlensége is.

A jó munkahelyi légkör és a hatékony csapatmunka igazán fontos, akármilyen feladatkört is lát el az ember. Ezt tapasztalta Fanni is, aki így beszélt erről: „Nagyon jó volt látni, Hélene milyen közvetlenül viselkedik munkatársaival, milyen őszintén beszél, akár az akadályokról is.”

Ezek után, nem meglepő módon Norbert is csak pozitív tapasztalatokról tudott beszámolni a büki gyárból: „Arthur igyekszik jó kapcsolatot kialakítani minden kollégával, nem csak a vezetőkkel közvetlen és előzékeny, de az üzemet járva a fizikai munkát végző kollégákat is gyakran megszólítja, nem fukarkodik a dicsérettel, és próbál magyarul kommunikálni a dolgozókkal.”


A hatékony munkavégzéshez emellett jól szervezett munkafolyamatokra van szükség, gyárainkban emellett a “Safety first – Biztonság az első” szemlélet teljes mértékű megvalósítása is kulcsfontosságú. A program résztvevői sokat tanultak a pozitív, problémamegoldó szemléletből is, mely vezetőink és kollegáink sajátja, ahogy mindig a fejlődést tartják szem előtt.

Nézzük, hogyan foglalta össze Fanni, János és Norbert egy-egy meghatározó tapasztalatát:

 

Nagyon szimpatikus, hogy a megbeszélések részletes napirend alapján zajlanak. Bár a hárombetűs rövidítések erdejében még gyakran elvesztem a fonalat egy-egy meetingen Gál János

 

 

Pozitív élmény számomra, hogy amit az első munkanapomon, a biztonsági oktatáson hallottam, valóban élő szabályokat foglalt össze, amit minden dolgozó maximális mértékig komolyan vesz. Azt gondolom, csak így lehet jól működő, sikeres mintagyár a büki üzem. Czompó Norbert

 

A Nestléről nagyon pozitív benyomásom van. Jó látni egy ennyire jól szervezett és strukturált vállalatot, ahol a jelen kihívások mellett a jövő és a fenntarthatóság is teret kap Szücs Fanni

Reméljük, hogy a résztvevő diákok a programban szerzett élményeiket és jó tapasztalataikat minél több ismerősükkel osztják majd meg, akik talán kollegáink lesznek a jövőben, így ők is megtapasztalhatják, milyen az élet a Nestlé Fészekben.