Sort by
Sort by

Hogy a jó még jobb legyen

Termékfejlesztéssel az életminőség javításáért
Táplálkozási vállalásaink Nestlé
Ma Magyarországon kirívóan magas a szív- és érrendszerei megbetegedések aránya, gyakori a cukorbetegség, sokan túlsúlyosak vagy elhízottak – a gondok pedig már gyermekkorban kezdődnek.

A Nestlé Hungária év eleji, a magyar gyermekek táplálkozási szokásait vizsgáló kutatása megállapította, hogy a 4 és 10 év közötti korosztály az ajánlott mennyiségnél kevesebb zöldséget, gyümölcsöt, tejterméket és teljesértékű gabonát eszik, miközben a szükségesnél több zsírt és sót fogyaszt. Ezek a – sokszor a szülőktől átvett – helytelen táplálkozási minták pedig az életkor előrehaladtával hozzájárulhatnak a fent említett megbetegedések kialakulásához.

Magyarország egyik vezető élelmiszeripari vállalataként a Nestlé Hungária elkötelezett amellett, hogy – iparági és egészségügyi szervezetekkel összefogva – javítson a magyar lakosság helytelen táplálkozási és életmódbeli szokásain, kiemelt figyelmet szentelve a gyerekeknek.
Noszek Péter Ügyvezető Igazgató

 

De pontosan mit is tesz a Nestlé?

Minden termékünket tudományosan megalapozott kritériumok mentén, egyedülálló tápanyagprofilozó rendszer segítségével elemezzük. Célunk, hogy hozzásegítsük fogyasztóinkat a hazai és nemzetközi táplálkozási ajánlásoknak megfelelő só-, hozzáadott cukor- és telítettzsírsav-bevitelhez.

Hogy egy konkrét példát is említsek: az utóbbi években számos termékünk cukortartalmát is mérsékeltük, a SMARTIES csokoládé figurák esetében 2019-ben például 8 százalékos volt a csökkentés.  

Termékfejlesztéseinkben felnőtt fogyasztóinkra is figyelünk, ezért 2017 óta jelentős változásokat hajtottunk végre a termékportfólióban. Annak egészére vetítve az említett időszakban 3,5 százalékkal csökkentettük a termékek nátriumtartalmát, ami 13 tonna só kivonásával egyenértékű. Magyarországon 181,7 tonna hozzáadott cukorral kevesebbet használtunk fel, ami szintén 3,5 százalékos csökkenésnek felel meg a teljes portfólióra és erre a periódusra vetítve. A telítettzsírsavakra vonatkozó étrendi ajánlásoknak pedig már 2017 óta százszázalékban megfelelnek a termékeink.
Vállalásaink Nestlé

Részben civilizációs ártalmak, részben a környezettudatosság felerősödése áll a speciális táplálkozási és fogyasztói igények fokozatos erősödése mögött, amelyre célirányos termékfejlesztéssel reagálunk. Egyre többféle tej-, illetve gluténmentes élelmiszert gyártunk, de helyet kapnak kínálatunkban organikus és a növényialapú élelmiszerek, valamint a magasabb rosttartalommal rendelkező termékek is. Több mint 50 éves fehérjekutatásunk eredményeképpen a speciálisan gyógyászati célra szánt élelmiszereink köre is folyamatosan bővül.

A tudományos fejlesztések mellett odafigyelünk a tájékoztatásra és az oktatásra is

A Nestlé kifejezetten fontosnak tartja a megfelelő fogyasztói tájékoztatást, ezért nem elégszünk meg a kötelező előírások szerinti információk feltüntetésével: minden releváns termékünkön megtalálhatók azok a tápanyaginformációs panelek, adagolási- és étkezési javaslatok, amelyek a tudatos döntés meghozatalában segítik vásárlóinkat.

A tájékoztatás szerves részét képezik edukációs kezdeményezéseink is, amelyeknek meghatározó része kapcsolódik a gyerekekhez. Ezeket 2018 óta az akkor elindított, globális Nestlé az Egészségesebb Gyerekekért program keretében valósítjuk meg, hogy célzottan és szisztematikusan támogassuk a szülőket, gondviselőket, tanárokat abban, hogy egészségesebb jövőt teremtsenek a gyermekeknek. A Magyar Dietetikusok Országos Szövetségével 2015-től 5 éven keresztül közösen valósítottuk meg a GYERE® elnevezésű programot, amelybe több mint 5200, 18 év alatti magyar gyereket tudtunk bevonni, gondviselőikkel és tanáraikkal együtt. 

Etesd az eszed

Az idei évben két új oktatási programot is elindítottunk általános iskolás korú gyerekek számára. Az Okos Snack nevet viselő edukációs programunkban okoskártyákkal oktatjuk kiegyensúlyozott táplálkozásra és egészséges életmódra a gyerekeket. Az iskola utáni foglalkozások formájában megvalósuló programmal minél több iskoláskorú gyereket szeretnénk megszólítani a következő években. Másik, Etesd az Eszed elnevezésű programunk lényege, hogy a gyerekek online és offline aktivitásokon keresztül játékos módon sajátíthatják el az egészséges és fenntartható életmódhoz kapcsolódó ismereteket.

Ezenkívül a magyar gyermekorvosoknak és védőnőknek szóló „Egészséges kezdet, Egészséges élet” program keretében a gyermekek első 1000 napjának fontosságáról tartottunk előadásokat, és közel 300 cikkből álló tudásbázist építettünk ki a Nestlé Baby&me platformon. Utóbbin – a csecsemőtápláláson túllépve – teljes körű segítséget nyújtunk várandósoknak és szülőknek.

A Nestlé hitvallása szerint a generációk életminőségének jobbá tételéhez nem elég, hogy az élelmiszerek finomak és magas minőségűek legyenek, de kedvező összetételűnek és tápértékűnek kell lenniük, ami határozott irányt szab a termékfejlesztéseinknek.
Táplálkozási vállalásaink eredményei