Vezető élelmiszeripari vállalatként arra törekszünk, hogy minden lehetséges módon edukáljuk a szülőket és a gyerekeket, illetve irányt mutassunk abban, hogy ne csak együtt főzzenek, de egészségesebb fogásokat is készítsenek.
A karanténban gyakrabban ebédel együtt a család
2020 tavaszán a Nestlé az Egészségesebb Gyerekekért program keretében reprezentatív kutatást készítettünk, hogy megvizsgáljuk, hogyan alakultak át az étkezési szokások a járvány idején. A karantén alatt a válaszadók egyharmada ebédelt együtt a családjával, náluk ez lett a nap fő étkezése.
Kiderült, hogy ebben az időszakban több idő jut a családi étkezésekre, 10-ből 5 háztartásban pedig a gyerekek is kiveszik a részüket a konyhai munkából. Az eredményeknek azért is örültünk különösen, mert azok a gyerekek, akik részt vesznek a főzésben, több zöldséget és gyümölcsöt fogyasztanak, nyitottabbak egészségesebb étkezési szokások kialakítására, kiegyensúlyozottabban táplálkoznak, a közös főzés során pedig jobban megismerik az összetevőket, fogásokat, alapanyagokat.
Újabb kutatást készítünk a 4–10 éves gyermekek táplálkozásáról
2015-ben reprezentatív kutatást készítettünk, hogy felmérjük a hazai négy és tíz év közötti gyerekek táplálkozási szokásait és tápláltsági állapotukat. Az egyedülálló kezdeményezést 2020-ban az előző felméréshez hasonlóan a Magyar Dietetikusok Országos Szövetségének (MDOSZ) közreműködésével azzal a céllal ismételtük meg, hogy megismerjük az elmúlt évek eredményeit, változó tendenciáit.
A projekt célja a 4–10 éves gyermekek antropometriai adatainak, táplálkozásának és fizikai aktivitásának felmérése. A vizsgálatból nyert reprezentatív adatok publikálása hozzájárulhat a családokat érintő országos egészségfejlesztő, egészségmegőrző programok igény szerinti aktualizálásához, továbbfejlesztéséhez, valamint alapul szolgálhat az oktatási és egészségügyi intézmények részére a hatékony egészségfejlesztési, nevelési és gyakorlati tevékenységekhez, továbbá az élelmiszeripar részére a korszerű termékfejlesztési irányok meghatározásához.
A kutatás fontos kiegészítő pillére egy, a szülőket célzó, az ő táplálkozási attitűdjükre vonatkozó kérdőíves felmérés is. Az eredményeket felhasználjuk ahhoz, hogy a portfóliónkat még inkább a fogyasztóink igényeihez és szükségleteihez tudjuk igazítani, továbbá segítenek feltárni, hogy a gyerekedukációs programjaink során milyen információk átadására helyezzük a hangsúlyt.
A tavalyi kutatásban az MDOSZ mellett az InsightLab és a Nutricomp voltak a partnereink. Az eredményeket 2021 májusban mutatjuk be stakeholdereinknek.
Lezárult a GYERE® – Gyermekek Egészsége programunk Diósgyőrben
2020-ban zárult a Magyar Dietetikusok Országos Szövetségével közös hároméves GYERE® program Diósgyőrben, mely keretében az MDOSZ szakemberei 3000 óvodás és iskoláskorú gyereket oktattak a kiegyensúlyozott táplálkozásról és az egészséges életmódról. A projektben részt vevő fiatalok hasznos tudásra tettek szert, és elsajátították azokat az ismereteket, melyeket később a mindennapokban is alkalmazhatnak egészségük megőrzése érdekében.
Okos Snack a gyermekek egészségesebb táplálkozásáért
Legújabb edukációs kampányunkban iskola utáni foglalkozásokon okoskártyákkal oktatjuk kiegyensúlyozott táplálkozásra és egészséges életmódra a gyerekeket. A program 2020-ban indult pilot jelleggel, de a következő években szeretnénk minél több iskoláskorú gyerekhez eljuttatni üzeneteinket.
Spar Maraton támogatás – Nestlé Családi Futás program
Az előző évekhez hasonlóan 2020-ban is támogattuk a budapesti Spar Maratont, amelynek keretében évről évre megrendezzük a Nestlé Családi Futást. Az 500 méteres táv kiváló lehetőséget nyújt arra, hogy megszerettesse a gyerekekkel a mozgást, és később lelkes sportrajongókká váljanak. Kiállítói sátrunkban termékkóstoltatással, szerencsekerékjátékkal és a futók teljesítményének megörökítésére szolgáló fotózással fogadtuk a látogatókat. Az edukációs programok között most először a Hova dobjam? szelektív hulladékgyűjtésre oktató játékot is megmutattuk a résztvevőknek, miközben dietetikusaink a kiegyensúlyozott táplálkozásról beszélgettek az érdeklődőkkel.