A Manager Shadowing program célja, hogy a Nestlé Hungária vezetőinek mindennapjain keresztül a diákok megismerhessék egy nagyvállalat napi működését, kihívásait. Az egyetemen elsajátított elméleti tudást így olyan gyakorlati tapasztalatokkal bővíthetik, melyek segítségükre lesznek karrierjük építése során. Bár az egy hét nem hosszú idő, idén is nagyon intenzíven telt: a diákok stratégiai megbeszéléseken, tréningeken, boltlátogatáson is részt vettek. Így amellett, hogy rengeteg tapasztalattal gazdagodtak, olyan új irányokat ismertek meg, amik a későbbiekben akár a karriertervezésükben is segítheti őket.
Majzik Sára, Bálint Gergely értékesítési igazgatónk és Jeles Miklós, Trainer & Field Supervisor mellett gyűjthetett tapasztalatot egy héten keresztül, Molnár Vivien Melinda szerencsi és diósgyőri gyáraink igazgatóját, Hélène Kovalevskyt kísérte munkájában, míg Bognár Bianka, a Nestlé Purina büki gyárában töltött el egy hetet a gyárigazgató, Arthur Van Raalte mellett.
Egy hét a Nestlé vezetői között a résztvevők tolmácsolásában
„Nagyon nyitott és kíváncsi személyiségnek tartom magam, szeretek megragadni minden lehetőséget és kipróbálni magam akár több területen is. Éppen ezért az egyetem második félévétől tagja vagyok a Deák Tibor Szakkollégiumnak, így szervezői szinten is rendszeresen részt veszek szakmai programokon. A Nestlé Manager Shadowing Program is a Szakkollégium által szervezett lehetőség volt, amelyre gondolkodás nélkül beadtam a jelentkezésemet. Nagyon örültem, amikor megtudtam, hogy engem választottak a budapesti központba, hiszen mindig is érdekelt, hogy hogyan működik egy multinacionális cég.” – tudtuk meg Sárától, aki arról mesért, mi motiválta abban, hogy jelentkezzen programunkba.
A jó munkahelyi légkör és a hatékony csapatmunka igazán fontos, akármilyen feladatkört is lát el az ember. Ezt tapasztalta Melinda is: „Hélène rendkívül kedves, segítőkész és sokoldalú vezető. A felmerülő nehézségeket, akadályokat nem rejtette el előlem, inkább készségesen elmagyarázta, hogy én is teljes képet kapjak az adott helyzetről. Mérhetetlen nagy türelemmel és határozottsággal fókuszált a megoldásra. Bármilyen témájú megbeszélésen vettünk részt, mindig pontos és felkészült volt. Üdítő volt látni, hogy micsoda közvetlenséggel és tisztelettel viselkedik minden munkatársával.”
Ezek után, nem meglepő módon Bianka is rengeteg pozitív élménnyel gazdagodott a büki gyárban, Arthur Van Raalte, büki gyárigazgatónk mellett töltött hét alatt: „Arthur segítségének köszönhetően sikerült az egyébként nehezen érthető megbeszéléseket is követnem. A legmaradandóbb élmény számomra az volt, amikor körbevezettek az építkezés területén. Arthur elmondta, hogy melyik helyiségben milyen berendezések lesznek majd.”
Mi az, amit a rengeteg gyakorlati tapasztalat mellett magukkal vittek a program résztvevői az egy hét végén?
Nagyon hálás vagyok, hogy részt vehettem ezen a programon, mert megtapasztalhattam a kereskedelmi feladatok sokszínűségét, valamint kedvet kaptam ahhoz, hogy a jövőben ilyen irányban is kipróbáljam magam.Majzik Sára
Hélène rengeteg tanáccsal látott el arra vonatkozóan, hogy hogyan lehet valakiből jó vezető. Segítséget kaptam, hogy friss diplomásként, csapatban történő munka során mire kell majd leginkább fókuszálnom, és hogy mennyire fontos is a jó kommunikációs készség és a nyelvtudás. Lenyűgöző volt számomra látni, hogy egy felsővezető is képes lehet összeegyeztetni a karriert a magánélettel. Azt hiszem, ez a sok élmény, a jövőbeli pályafutásomat is végig kíséri majd.Molnár Vivien Melinda
A program során lehetőségem volt beszélgetni a Nestlé belső auditoraival is, akik rengeteg érdekességet mondtak. Annyira megtetszett a szakmájuk, hogy azóta jelentkeztem egy belső auditori képzésre is.Bognár Bianka