Sort by
Sort by

150 európai vállalat tesz a fiatalokért a Nestlé kezdeményezésére

Vissza a sajtóközleményekre
Budapest

José Manuel Barroso is méltatta az eredményeket

Az elmúlt 1 évben 5 000 fiatalnak biztosított állást illetve munkatapasztalat-szerzési lehetőséget Európa-szerte a Nestlé Ifjúsági Kezdeményezés. Most több mint 150 partnerét és beszállítóját is bevonja a Nestlé, hogy hozzájáruljon a fiatalok körében tapasztalható magas munkanélküliségi arány csökkentéséhez Európában. A vállalásokat José Manuel Barroso, az Európai Bizottság elnöke is üdvözölte annak apropóján, hogy a Nestlé Ifjúsági Kezdeményezés csatlakozott az Európai Bizottság vonatkozó programjához.

Az európai fiatalok munkába kerülését segítő átfogó kezdeményezés négy pillérre épül: tízezer 30 év alatti fiatal számára nyújt álláslehetőséget a Nestlé Ifjúsági Kezdeményezés 2016-ig, illetve ugyanennyi gyakornoki lehetőséget is biztosít Európa-szerte. Emellett a „Készen a munkára” álláskeresési tanácsadói programot is elindított a Nestlé a kezdeményezés részeként, amely kifejezetten a közép- és felsőoktatásban tanulók számára nyújt segítséget, eddig összesen 5000 fiatalt támogatva. E sikerre építve a negyedik pillérként a vállalat elindította az „Összefogás az Ifjúságért” szövetséget partnerei és beszállítói szoros bevonásával, hogy még több lehetőséget biztosítson a fiatalok munkanélküliségének csökkentésére Európában.

Ma Lisszabonban a Nestlé európai régiójának elnöke, Laurent Freixe és a Nestlé üzleti partnerei José Manuel Barrosóval, az Európai Bizottság elnökével, Pedro Passos Coelhóval, Portugália miniszterelnökével, Paulo Portas-szal, Portugália miniszterelnök-helyettesével és Pedro Mota Soares-szel, Portugália társadalmi szolidaritásért, foglalkoztatásért és szociális biztonságért felelős miniszterével aláírták csatlakozásukat az Európai Bizottság „European Alliance for Apprenticeships” programjához.

„A több mint 150 európai vállalat csatlakozásával megvalósuló “Összefogás az Ifjúságért” az első pán-európai szintű üzleti megmozdulás annak érdekében, hogy a fiatalok elhelyezkedési esélyeit növeljük a munkaerőpiacon” – mondta Laurent Freixe.

„Üdvözlöm ezt a kezdeményezést, amely kiválóan illeszkedik az Európai Bizottság „European Alliance for Apprenticeships” programjához, hiszen jelentősen növeli a gyakornoki pozíciók és szakképzések előmozdítására tett erőfeszítéseinket Európa-szerte” – tette hozzá Barroso.

Az Adecco, az Axa, a Cargill, a CHEP, a DS Smith, az EY, a Facebook, a Firmenich, a Google, a Nielsen, a Publicis Groupe, a Salesforce.com, a Twitter és a White&Case csatlakoztak az „Összefogás az Ifjúságért” kezdeményezéshez, és kötelezték el magukat a Nestlé partnereiként az „European Alliance for Apprenticeships” program mellett a lisszaboni eseményen. A Nestlé további 13 portugáliai beszállítója írta még alá csatlakozását ma. Az „Összefogás az Ifjúságért” szövetség tagjainak teljes listáját a vállalat ez év szeptemberében hozza nyilvánosságra.

„Örülünk, hogy a 2013 novemberében bejelentett kezdeményezés keretében már több mint 140 fiatalnak adtunk állást vagy munkatapasztalat-szerzési lehetőséget Magyarországon. Biztosak vagyunk benne, hogy az üzleti partnereink bevonásával még több lehetőséget biztosíthatunk e téren” – tette hozzá Mike Nixon, a magyarországi Nestlé ügyvezető igazgatója.