Sort by
Sort by

Nestlé a Fiatalok Foglalkoztatásáért kezdeményezés

YEI Magyarországon
A 25 év alatti fiatalok munkanélküliségének európai arányára jelentős hatással volt a 2008-ban berobbant világgazdasági válság. A bizonytalan gazdasági változások nyomán Európa szerte 24%-ra emelkedett a fiatalok munkanélkülisége, amely konkrét számokban kifejezve négyből egy fiatalt és legalább 5,6 millió embert jelentett.

A 25 év alatti fiatalok munkanélküliségének európai arányára jelentős hatással volt a 2008-ban beroppant világgazdasági válság. A bizonytalan gazdasági változások nyomán Európa szerte 24%-ra emelkedett a fiatalok munkanélkülisége, amely konkrét számokban kifejezve négyből egy fiatalt és legalább 5,6 millió embert jelentett. 

Hosszú távon a munkaerőpiaci kereslet és kínálat közötti disszonancia több fronton is jelentős üzleti kihívások elé állíthatja a vállalatokat, így a Nestlét is. Egyrészt, jelentős szakemberhiányt eredményez, másrészt, a növekvő munkanélküliség következtében csökkenő vásárlóerő is veszélyezteti a vállalat termékeinek értékesítését. A Nestlé fenntartható és sikeres működtetéséhez tehát szükség van egy jól felkészült következő munkaerő-generációra, amely bevonzása és megtartása fontos a piaci versenyelőny megszerzéséhez. 

A fiatalokat érintő, kialakult kedvezőtlen munkaerőpiaci helyzetre, a kapcsolódó társadalmi kihívásokra, illetve saját üzleti fenntarthatóságára, versenyképességére tekintettel 2013 novemberében a Nestlé megfogalmazta, hogy nemzetközi szinten 20 ezer 30 év alatti fiatalnak fog munka - vagy gyakornoki lehetőséget biztosítani 2016 végéig. A vállalás értelében a vállalat minden részlegén és minden szintjén fiatal munkaerő bevonását kezdeményezte - a gyárakban dolgozóktól, az értékesítési asszisztenseken át a vezetői pozíciókig. 

A Nestlé a Fiatalok Foglalkoztatásáért kezdeményezés tevékenysége 4 pillére épül. 

1. A munka világára való felkészítés 

A Nestlé pályaorientációs, gyakorlati készségfejlesztő, munkaerőpiaci elhelyezkedést segítő programokat szervez fiatalok számára, illetve hasznos kapcsolódó információkat tesz közzé honlapján. 

2. 30 év alattiak munkavállalásának támogatása 

A Nestlé több mint 2000 munkavállalót foglalkoztat Magyarországon, és célja, hogy lehetőségeihez mérten minél több fiatalt segítsen munkalehetőséghez magyarországi telephelyeken a termelés, az adminisztráció, a marketing, az értékesítés, a kommunikáció, a technológia, vagy a kutatás-fejlesztés területén. 

3. Valós munkatapasztalat szerzés 

A Nestlé vállalata, hogy 2016 év végéig megduplázza saját gyakornoki pozícióinak számát, mely által 180 főnek tud valós munkatapasztalat szerzési lehetőséget adni, valamint legalább 150 harminc év alatti fiatalnak biztosít állást a vállalatnál. Magyarországon minden ötödik Nestlé foglalkoztatott 30 év alatti fiatal, az elmúlt 3 évben 264 gyakornok kapott lehetőséget a vállalatnál. 

4. Összefogás a Fiatalok Foglalkoztatásáért partnerprogram 

Partnerei és beszállítói szoros bevonásával a Nestlé célja, hogy még több lehetőséget biztosítson a fiatalok számára. A vállalati partnerek számára rendszeres workshopokat szerveznek, amelyek alkalmával a cégek ügyvezetői és HR vezetői megvitathatják a fiatalok foglalkoztatása területén felmerülő aktuális kihívásaikat, illetve megoszthatják tapasztalataikat, jó gyakorlataikat egymással. A Nestlé vállalatok között egyedülálló módon, Magyarországon a vállalati partnerek mellett az oktatási, kormányzati, ifjúsági szereplőket is bevonja a munkánkba és szakmai kerekasztal-beszélgetéseket szervez, amely alkalmak lehetőséget teremtenek arra, hogy közös erővel minél többet tegyenek a fiatalok foglalkoztatási helyzetének segítéséért és támogassák a proaktív párbeszéd kialakítását az érintettek között. 

Azt követően, hogy a Nestlé alaposan megvizsgálta a fiatalok jelenlegi foglalkoztatási helyzetének kihívásait és konzultált valamennyi érintettel a kormányzat, az oktatás, az ifjúság és a vállalatok oldaláról, 2016 tavaszán újradefiniálták az Összefogás a Fiatalok Foglalkoztatásáért kezdeményezés tevékenységét. 

Annak érdekében, hogy egyszerre tudja segíteni a kék és fehér galléros fiatalok hazai munkaerőpiaci integrációját, illetve proaktívan kezelje a fellépő munkaerőhiányt és az inaktív fiatalok bevonását, a Nestlé által életre hívott partnerprogram két különálló, de párhuzamos és egyenlő mértékben jelentős irányban határozta meg saját munkáját. 

Egyrészt, a létrehoztak egy kerekasztal-beszélgetést és érintetti csoportot, amely a fehér galléros fiatalok foglalkoztatásának problémájával foglalkozik különös tekintettel a következő kihívásokra: 

  • Y, de inkább Z generációs munkavállalók megértésének, megszólításának és elérésének gyakorlata a hatékony munkáltatói és munkavállalói kommunikáció elősegítése érdekében. 
  • Generációk közötti attitűdbeli különbségek kezelése és megértés elősegítése. 
  • Fiatalok felkészítése a munka világára olyan készségek és képességek fejlesztésével, amelyeket nem minden esetben tudnak elsajátítani az oktatási rendszer keretein belül, és amelyek jelentősen hozzájárulnak ahhoz, hogy felkészült és magabiztos pályakezdőként lépjenek be a munkaerő piacra (gyakorlati készségek fejlesztése, önismeret elősegítése stb). 
  • A képzett, „tehetséges” fiatal munkaerő Magyarországon való hosszútávú megtartásának és elköteleződésének növelése (mikro – munkaadói, és makró – nemzetgazdasági szinten egyaránt). 
  • Fiatalok minél nagyobb számú aktiválása már a felsőoktatási évek alatt (statisztikák bizonyítják, hogy azok a fiatalok, akik munkát végeznek tanulmányaik alatt, nagyobb arányban maradnak Magyarországon tanulmányaik befejezését követően is) 
  • Versenyképes juttatások és bérigények kérdése.

Másrészt, elindítottak egy olyan kerekasztal-beszélgetést és érintetti csoportot is, amely a kék galléros fiatalok foglalkoztatásának problémájával foglalkozik az alábbi területekre, kihívásokra kitérve:

  • A NEET, az oktatásból kimaradó és a tartósan munkanélküli fiatalok aktivizálása, munkaerőpiaci elhelyezkedésük segítése. 
  • Az automatizálás, robotikai fejlesztésének és munkanélküliek foglalkoztatásának összehangolása. 
  • Szakmunkás képzések minőségének javítása és mennyiségük növelése, különös tekintettel a duális szakképzésekre. 
  • Szakmunkás karrierpálya népszerűsítése az érintett fiatalok körében. 
  • Kormányzati kiadások terelése és intézkedések javaslata a kék galléros munkaerőhiány és érintett fiatalok helyzetének elősegítése céljából. 

 

Ha további információt szeretne megtudni a fiatalok foglalkoztatásával kapcsolatos tevékenységekről, kérjük, keresse a Nestlé Fogyasztói Szolgálatát, vagy kövessen minket a Nestlé Facebook oldalán. Aktuális álláslehetőségeinkről itt tájékozódhat.