Sort by
Sort by

Drasztikusan csökkenti cukorfelhasználását a Nestlé

Vissza a sajtóközleményekre

2020-ig 18 ezer tonnával kevesebb cukrot használ fel Európában a Nestlé. A döntés eredményeként termékeik cukortartalma három év alatt átlagosan 5 százalékkal fog csökkenni.

„Amíg Európában három gyermekből egy túlsúlyos, világos számunkra, hogy még többet kell tennünk azért, hogy kiegyensúlyozottabb összetételű termékeket kínáljunk és felhívjuk a figyelmet az aktív életmódra” – közölte Marco Settembri, a Nestlé EMENA (Európa, Közel-Kelet és Észak-Afrika) zónájának vezetője Máltán, az Európai Unió gyermekelhízásról rendezett konferenciáján.

A vállalat az állandó kutatás-fejlesztései révén folyamatosan csökkenti termékei cukor-, só- és zsírtartalmát, ezzel együtt növeli olyan hasznos összetevők, mint például a teljes értékű gabona arányát. Az innovációs tevékenység legfrissebb eredménye, hogy akár 40 százalékkal is tudják csökkenteni az általuk gyártott édességek cukortartalmát, miközben azok megszokott íze megmarad. A Nestlé csak az elmúlt három évben már több mint 11 ezer tonnával csökkentette termékei cukortartalmát Európában.

A Nestlé Magyarországon is évek óta elkötelezett a kiegyensúlyozott étrend támogatása érdekében. Ennek hatására jelentősen csökkent számos, főként gyermekeknek szánt termékük cukortartalma. A gyermekeknek szánt reggelizőpelyhekben 2014 év végére adagonként 9 grammra mérséklődött a cukor. Nemrégiben került például piacra az az új Nesquik kakaóitalpor, amely a korábbi receptúrához képest 50%-kal kevesebb cukrot tartalmaz. Magyarország az első országok között volt, ahol ezt az új terméket bevezették, sőt a fejlesztésben is részt vettek hazai szakemberek.

„A legfontosabb, hogy az élelmiszergyártók közül minél többen csatlakozzanak a kezdeményezéshez. A Nestlé termékei a boltok választékának legfeljebb pár százalékát teszik csak ki, így a fogyasztók tudatos élelmiszerválasztásának kialakításához az egész élelmiszeriparnak, köztük a kiskereskedelmi láncok saját márkás termékeit gyártó vállalkozásoknak is lépést kell tenniük” - hangsúlyozta Marco Settembri.

A Nestlé egyetért az EU Bizottsággal és az uniós tagállamokkal abban, hogy 2017. végéig akciótervet kell készíteni az élelmiszerek hozzáadott cukortartalmának csökkentésére. Mivel már több ország dolgozik e cél elérésén, a Nestlé azt szorgalmazza, hogy a munkát az Európai Unió koordinálja és minden országra érvényes egységes irányelvet alkosson. Ezzel lehetne ösztönözni az innovációt és ez nagy lépést jelentene az egészségesebb Európa felé vezető úton.




A Nestlé Hungária Kft: A Nestlé vezető élelmiszeripari vállalatként regionális gyártóközpontokban készíti termékeit szerte a világon. Magyarországon 3 ilyen üzemet működtet, melyekben több, mint 2000 munkavállalót foglalkoztat. Szerencsen instant kávét és kakaót, Diósgyőrben üreges csokoládéfigurákat, Bükön pedig jellemzően magyar mezőgazdasági alapanyagok felhasználásával állateledelt állít elő. Regionális gyártótevékenységével meghatározó szereplője a magyar élelmiszerexportnak. A Magyarországon gyártott termékeit a világ több mint 40 országába exportálja.