Sort by
Sort by

Kutatás: nem stresszeli a magyarokat, ha váratlan vendég érkezik

Vissza a sajtóközleményekre
Budapest

Nem stresszeli a magyarokat a váratlan vendégek érkezése - derül ki a NESCAFÉ legfrissebb, reprezentatív kutatásából, amelynek középpontjában a vendégfogadás áll. A kutatás többek között arra is fényt derített, hogy a válaszadóknak több mint kétharmada szinte soha nem fogadott még úgy vendéget, hogy felkészületlen lett volna. Mindez valószínűleg annak is köszönhető, hogy üdítő, kávé és bolti aprósütemény szinte minden második háztartásban fellelhető.

A vendégvárás hazai szokásaira világít rá a NESCAFÉ saját reprezentatív kutatása, amely egy 1000 fős minta[1] megkérdezésével készült áprilisban legújabb promóciójukhoz kapcsolódóan. A kutatás célja az volt, hogy feltérképezzék, milyen időközönként, hogyan és milyen módon várják a magyarok vendégeiket, miből áll a hazai vendégfogadás és kiderüljön, valóban olyan szívélyes vendéglátó-e a magyar.


Hogyan éljük meg, ha támadnak a rokonok?

A kutatás egyik legérdekesebb megállapítása, hogy a közvélekedéssel ellentétben a magyarok legnagyobb részét szinte egyáltalán nem stresszelik a váratlan vendégek. Sőt, az eredmények alapján kijelenthetjük, hogy vendégszeretők vagyunk. Sokkal inkább idegesíti a megkérdezetteket, ha nem tudnak taxit fogni, elmarad egy színházi előadás, tovább kell bent maradni a munkahelyükön, illetve még nagyobb problémát okoz számukra, ha a várt vendégek lemondják a megbeszélt időpontot.  A váratlan vendégek érkezése minden bizonnyal azért sem zavarja a vendégszeretetükről híres magyarokat, mert a válaszadók 86%-ánál szinte soha nem fordult még elő, hogy felkészületlenül érte volna őket a vendégek látogatása.

Persze apróbb gondok azért a felkészült vendégvárók esetében is akadnak. A válaszadók szerint az egyik legnagyobb probléma az lehet, ha nem takarítottunk ki, illetve meglepő, de az is előfordulhat, hogy nem tudnak miről beszélgetni a látogatókkal. Azon azonban, hogy nem készített süteményt, vagy, hogy nincs otthon kávé, szinte senki nem stresszeli magát, mindez azért is lehet, mert a kávé, az üdítő és a bolti aprósütemény hozzátartozik a vendéglátás alapkellékeihez. Gondoljunk csak arra, hányszor hangzik el egy beszélgetés megkezdése előtt: „megkínálhatlak egy kávéval, iszunk egy kávét?”. Egy jó fekete igazán felfrissíti a közös időtöltést, amely a kutatás eredményeiből is kitűnik: az üdítő (59%) mellett a kávé a legnépszerűbb vendégfogadási ital, amelyet a válaszadók 48%-a említett első helyen. Ezt követik a bolti sós aprósütemények (46%) és az alkoholos italok (40%). Kávéval leggyakrabban jellemzően a nők, a 35 év felettiek, illetve a házastársi, élettársi kapcsolatban élők kínálják meg a vendégeiket, de összességében a magyar lakosság 90%-ára jellemző, hogy vendégeit kávéval is kínálja.

 



Kevés barát látogatja az idősebbeket

A kutatás arra is figyelmet fordított, hogy feltérképezzék, milyen a magyarok vendégeinek összetétele. Fontos kiemelni, hogy a magyarok leginkább rokonokat vendégelnek meg otthonukban: 64%-ban családi összejövetelekre kerül sor, 32%-ban pedig baráti találkozókra.

Mindez korosztály szerint változik, hiszen míg a 18-25 év közöttiek vendégeinek csak 48%-át teszik ki a családtagok, addig ez a szám a kor előrehaladásával fokozatosan növekszik, a 65 év felettiek már az esetek 75%-ában családi látogatókat fogadnak. 

 

Érdekes megfigyelni a látogatások átlagos időtartamát is. A magyarok átlagosan hetente fogadnak néhány órás látogatókat otthonukban, a több napra érkező rokonok és barátok vizitjeinek száma ennél sokkal ritkább, csak évi 10 napra tehető. A családi látogatások többsége fél napos (58%), csak az 56-65 éves korosztály mondta jelentősen nagyobb arányban azt, hogy ezek a látogatások több napig tartanak. Ugyanakkor a baráti, ismerős látogatások szinte minden esetben csak néhány órásak.

A NESCAFÉ kutatása arra is rámutat, hogy a látogatások valós időtartamától sok esetben eltér a megkérdezettek által optimálisnak tartott időtartam. Ennek legérdekesebb aspektusa, hogy a fiatalok szívük szerint rövidebb időre találkoznának rokonaikkal, barátaikat viszont több időre szeretnék vendégül látni.  

 

Van, akinél a TV is a vendégfogadás része

A magyarok nagyon szeretnek enni, legalább is a kutatásból ez derül ki: a vendéglátás alkalmával a válaszadók 83%-a említette a beszélgetést, mint lehetséges időtöltést, 78%-uk pedig a közös étkezést. Míg a társasjáték és a TV-nézés, valamint filmnézés a harmadik helyet foglalja el, addig a kirándulást, az iszogatást és a kártyázást kevesen említették.

 

AZ időtöltés a korosztály szempontjából is változik: míg a középkorúaknál csak minden ötvenedik személynél fordul elő, hogy televízióval ütik el az időt vendégfogadás alkalmával, addig a fiatalok közül minden hetedik a TV mellett fogadja látogatóit. Hasonlóan eltér ez az arány a végzettség tekintetében is: a TV-nézés az alapfokú végzettségűek 12%-ánál rendszeres program a vendégekkel, a felsőfokú végzettségűeknek csak 3%-a tölti televízióval az időt vendégfogadás alkalmával. A TV-hez hasonlóan népszerű a társasjáték, manuális, illetve internetes formában is, ezt a válaszadók 7 százaléka választja gyakran. Ezen alapul a NESCAFÉ legújabb online játéka is, amely az egyik legnépszerűbb ital fogyasztását, a kávézást köti össze egy másik kedvenc programmal, a játékkal, miközben még értékes ajándékokat is nyerhetnek a játékosok.

A NESCAFÉ új játéka elérhető: http://www.tamadnak-a-rokonok.hu/

További információ:
Antik Dalma
Merlin – the lifestyle communication agency
06 20 520 1731
[email protected]



[1] A minta a KSH szerinti országos eloszlást követte életkor, nem régió és településtípus tekintetében, a magyarországi lakosság körében.