Sort by
Sort by

Barátaiknál is jobban szeretik kedvenceiket a macskatartók

Vissza a sajtóközleményekre
Budapest

Odafigyelünk a cicák táplálására, de az állatorvos még mumus

Jól tartják a magyarok a macskáikat, de van még mit javítani a gazdák tudatosságán - derült ki az ELTE Etológia Tanszék és a FRISKIES közös felméréséből [1]. A megkérdezett macskatartók fele gondosan odafigyel kedvence táplálására. Esetükben nem feltétlenül az ár a döntő, főképp a speciális összetevők alapján választanak macskaeledelt. A válaszokból az is kitűnik, hogy állatorvosi látogatások terén azonban még van hova fejlődni.

A minőség a fontos
A lakásban tartott macskák gazdáinak több mint egyharmada szerint az ár kevésbé fontos tényező az eledel megválasztásánál. „Bár a magyarok köztudottan árérzékenyek, a felmérésben részt vett macskatartókra ez alig jellemző. Ennek a hátterében az állhat, hogy a gazdák közel 70 %-ának még a barátaiknál is fontosabb a kedvencük” – mondta Lakatos Gabriella, az ELTE Etológia Tanszék munkatársa. A tápválasztásnál a kinti-benti, vidéki-városi macskatartók szerint egyaránt döntő, hogy az állat a korának és életkörülményeinek megfelelő eledelt kapjon. „A felmérés szerint 90%-uk táppal eteti kedvencét, és a macskatartók több mint fele választ speciális eledelt. Ez mindenképpen jó hír a magyar macskák egészségére nézve.” – tette hozzá Dr. Bánfi András, kisállatgyógyász szakállatorvos. A szakértő szerint fiatal és idős korban is más a tápanyagszükséglete az állatoknak, de érdemes odafigyelni az ivartalanított és a bent tartott macskák speciális igényeire is.

Teli a tál
Az ELTE Etológia Tanszék és a FRISKIES közös felmérésének eredményei azt mutatják, nem tudunk ellenállni a kérlelő macskaszemeknek, a gazdák egyharmada kínosan ügyel arra, hogy egész nap legyen eledel a tálkában. A szakértő azonban figyelmeztet, a macskáknak ragadozó származásuk miatt is szükségük van rendszerre. „A táplálásnál fontos, hogy kerüljük az álladóan tele lévő etetőtálakat. Az egészséges, felnőtt macskának napi kétszeri etetés a javasolt” – vélekedik Dr. Bánfi András.
Még a vidéki macskák sem egérrel laknak jól mostanában. A válaszokból ugyanis kiderült, hogy még a kistelepüléseken is kevesen (5,5%) készítenek külön a macskának ételt és konyhai maradék (3,5%) is ritkán kerül a tálakba.

Fontos a kontroll
Míg a kosztra odafigyelnek, addig a rendszeres állatorvosi kontroll már kevésbé fontos a hazai macskatulajdonosok számára. A megkérdezettek egyharmada ugyanis nem viszi rendszeresen állatorvoshoz kedvencét. „Egy felnőtt macskát évente legalább egyszer érdemes elvinni az állatorvoshoz, hiszen az oltásokkal és a rendszeres féreghajtással sok kellemetlenséget előzhetünk meg.”- javasolja Dr. Bánfi.  Jó hír, hogy a felmérés adatai alapján, Budapesten és a nagyobb városokban az ivartalanítási ráta már megközelíti a nyugat-európai átlagot, hiszen a válaszadók 60-80%-a már gondoskodott macskája sterilizálásáról. „A kisebb településeken azonban a gazdák egyharmada egyelőre elutasítja a műtétet ” – tette hozzá Lakatos Gabriella. Ez azért baj, mert egyes helyeken a kóbormacskák túlszaporodása egészségügyi kockázatot jelenthet, ráadásul a sterilizálással számos betegség kialakulását megelőzhetjük az otthon tartott kedvenceknél. 

Az ELTE Etológia Tanszék és a FRISKIES közös felmérése szerint az ár és az ízesítés ma már másodlagos, a magyar macskatartók szerint fontosabb, hogy kedvencük életkorához, életkörülményeihez megfelelő  tápot kapjon. A legtudatosabb csoportba tartozó gazdik közel 70%-a ivartalaníttatta és  legalább egyszer egy évben állatorvoshoz is viszi macskáját. 


-------------

[1] Az ELTE Etológia Tanszék és a FRISKIES közös, online felmérését 2012. június 26. és 2012. július 05. között 2814 macskatartó töltötte ki.