RSS

Szakértőink

 

Személyi edző

 
Dr. Osváth Péter

Dr. Osváth Péter

Orvosként és egyben testépítő edzőként két oldalról is tapasztalom a sporttal, fizikai aktivitással kapcsolatos jótékony, néha káros hatásokat. Ami él, mozog, ezért a mozgásszegény élet hátrányaira, valamint a sportos életvitel semmivel nem pótolható hasznosságára szeretném ráirányítani a figyelmet. A mozgás öröm, csak tudni kell hogyan lássunk hozzá!

 

Ki a sportszakorvos?

A sportszakorvos a sportolók egészségügyi problémáinak összességével foglalkozó szakorvos. Ebbe beleértendő a sérüléseik kezelése, kisebb belgyógyászati betegségeik terápiája, de az ő feladata - a megfelelő szűrővizsgálatok eredményei alapján- a versenyzésre való alkalmasság eldöntése is. A csapatorvos ezen felül segít a versenyzők táplálkozásának összeállításában, és különböző terheléses vizsgálatok segítségével elvégzi a sportolók állapotfelmérését is.

 

Ki a személyi edző?

A személyi edző olyan sokoldalúan képzett szakember, aki változatos repertoárral képes a legkülönbözőbb korú, edzettségű, és egészségi állapotú ember sportosan aktív életét irányítani, segíteni. A testedzések mellett étkezési tanácsokat is adhat, így összehangolhatja az egyén mozgásprogramját és táplálkozási rendjét.
Mivel egyszerre kizárólag egy érdeklődővel foglalkozik, teljesen egyénre szabott tervet készíthet, elkerülve az általánosításokból fakadó hibákat.

 

Kérdések és válaszok

 

Fogyás csípő-fenék-hastájékről

2010. 09. 05.

Kérdés részletesen:
Kedves Péter! Milyen gyakorlatokat végezzek, hogy csípő-has-és fenéktájról fogyjak? Köszönöm válaszát, üdv. Tünde

Válasz részletesen

2010. 09. 06.

Kedves Tünde! Általában kardio jellegű edzésekre alapozzon (futás, ellipszis tréner, lépcsőző gép), és ezt egészítse ki hasizomra és csípőtájra végzett gyakorlatokkal! Felülés, lábemelés típusú feladatokat végezzen és a csípőfordítással, forgatással végzetteket. Római szék, ferde pad, lebegőülések illetve a csípőfordításra alkalmas gépek használhatók. Kérje szakember segítségét a helyes végrehajtással kapcsolatban, mert rengetegen végzik rosszul az ilyen típusú feladatokat! Az alap azonban a diéta és a kardio program!


Edzőképzés

2010. 08. 31.

Kérdés részletesen:
Tisztelt Dr. Osváth Péter! Személyes ügyben szeretném a tanácsát kérni. 21 éves vagyok, júniusban végeztem testépítés-fitness szakon a MIOK József nádor sportiskolában. Most ősszel szeretném elkezdeni a személyi edző ráépülő szakot. Mivel úgy tudom, Ön a BSZSZ és a Fitness Akadémia tanfolyamain is oktat, szeretném megkérdezni, hogy melyiket javasolja inkább, elsősorban a szakmai (elméleti, gyakorlati) színvonal miatt. Nehéz döntenem, hiszen a FA jóval költségesebb, bár diákigazolványt ad. A BSZSZ elfoglaltsága viszont időben kevesebb. Ugyanakkor nem világos számomra, hogy a gyakorlati rész hogy valósul meg. Segítségét előre is köszönöm, várom mielőbbi válaszát - mivel a beiratkozás a napokban aktuális. Üdvözlettel: Vinczy Zsuzsanna

Válasz részletesen

2010. 09. 06.

Kedves Zsuzsanna! Bár azonos végzettséget ad a két képzés, az oktatás rendje más. A FA-án hétvégeken (minden második szombat és vasárnap) elméleti és gyakorlati oktatás egyaránt van egész évben, míg a BSZSZ-ben év közben elméleti képzés (szerda esténként), a tanév végén pedig egy hetes gyakorlati táborban zajlik a gyakorlati oktatás. Mindkettő mellett szólnak érvek. Elsősorban az időbeosztás (hétvége vagy hétköznap) késztetheti választásra, a képzés színvonala hasonló.


Amióta elkezdtem aerobikozni fáj a térdem.

2010. 08. 05.

Kérdés részletesen:
4 hónapja kezdtem aerobikozni testformálás céljából.Heti 5x 30perc kick box aerobik + 1 óra erősítés hasra,combra,farra,karra.Kb. 3 hete kezdett a térdem fájni,a térdkalácsom alatt.már leguggolni em tudok és megvan duzzadva.hogyan folytassam így az edzéseket?válaszát köszönöm.Kriszta

Válasz részletesen

2010. 08. 06.

Kedves Krisztina! Valószínűleg a négyfejű combizom tapadási ina gyulladt be a túlterhelés következtében. Gyulladáscsökkentő krémek helyi alkalmazása és átmeneti pihentetés szükséges. Éjszakára pakolás jelleggel is bekenheti az említett gyulladáscsökkentővel. ha rendbe jön, akkor csak fokozatosan, hetente kevesebb edzéssel kezdje újra az edzéseket!


Létezik izom memória?!

2010. 08. 05.

Kérdés részletesen:
Kedves Doktor úr! Köszönöm múltkori válaszát. Bulvár megazinokban, női magazinokban már olvastam olyanról, hogy izom memória, de nem hittem el. Egy éves kihagyás után kezdtem el újra sportolni, és óriási léptekben javul az állóképességem, feszülnek ismét az izmaim. (velem együtt edzőknél közel sincs ilyen látványos eredmény) Létezik, hogy tényleg van ilyen "memória"? Vagy csak szerencsés az alkatom? Köszönettel, KNY

Válasz részletesen

2010. 08. 06.

Kedves "Kockáshasú"! Mindkettő lehetséges. Az izommemória azt jelenti, hogy a már korábban felépített izmok sokkal könnyebben kerülnek újra tónusba, akár sok éves kihagyás után is. Arról nem is beszélve, hogy aki korábban sportolt, annak a mozgástanulásra sincs már szüksége, így hatékonyabban tud edzeni, az újrakezdés után is.


Futás és súlyzózás kombinálása zsírégetés végett

2010. 07. 28.

Kérdés részletesen:
Tisztelt Doktor úr! Az elmúlt fél évben a mozgásszegény ülős életmód miatt felcsúszott rám 2-3 kg, érdekes módon csak a felkaromra és a hasamra. Korábban heti 2-3 x mozogtam (jóga, kondi, futás), odafigyeltem a szénhidrátra, így az elmúlt 10 évben cca. ugyanannyi volt a súlyom (171 cm/59 kg), de úgy látszik így 30 felé lassul az anyagcsere. :( Nemrég szereztem egy futópadot, azonban elég unalmas 40-50 percet egyben végigkocogni, a kérdésem az lenne, hogy hasonló zsírégetést érhetek-e el, ha ezt a cca. egy órát 10-15 perces gyors futásokra szétszedem és a "szünetekben" comb, felsőtest majd hasizom gyakorlatokat végzek súlyzóval? A célom nem feltétlen a fogyás, mivel az alakommal elégedett vagyok, narancsbőröm nincs, de jó lenne eltüntetni az úszógumit és a karúszót… Az étrendem elég szénhidrát-szegény, kevés kenyér, semmi cukros üdítő vagy műkaja. Köszönettel: Dóri

Válasz részletesen

2010. 08. 03.

Kedves Dóri! Nagyon teszi az ötlete! Remek megoldás az intenzív futás és az erősítés kombinálása. Magam sem adhattam volna jobb tanácsot. Az intenzitást növelje, amennyre edzettsége engedi, és a hatás nem marad el, meglátja!


Sokszor keveset, vagy ritkábban többet?

2010. 07. 28.

Kérdés részletesen:
Kedves Doktorúr! Amennyiben az élmény részét nem veszem figyelembe a sportolásnak, csak lecsupaszítva a zsírégetést, akkor mivel járok jobban? Hetente két alkalommal 90 perces edzéssel (bikram yoga - 40 fokos melegben) vagy inkább hetente négyszer fél óra sima tornával? (DVD-s tornára gondolok) Válaszát köszönöm! V:

Válasz részletesen

2010. 08. 03.

Kedves "Kockáshasú"! Feltétlenül a többszöri alkalmat javaslom, még ha rövidebbek is! 24-48 óránként (éltekortól függően) kell ingert adni az szervezetnek, akkor reagál a legjobban. Ennél ritkább edzések is jók, de nem a legjobb megoldás.


Milyen sportot tornát javasol? Két gerincműtét,nagyon kötött és éjjel nappal fájó kis és nagy izületek, térd és csípő arthrosis csontritkulás esetén. 56 éves ápolónő vagyok.

2010. 07. 27.

Kérdés részletesen:
Most százalékoltak le,51% ra.Kérdezem, hogy mit kellene tennem, hogy térd és csípő protézist tegyenek be.pokoli minden óra,felálni,elindulni,leülni ráfeküdni éjjel is oriási fájdamat jelent. Válaszát előre is köszönöm Szendrényi Amadeusné Julianna

Válasz részletesen

2010. 08. 03.

Kedves Julianna! Elég rosszanak hangzik az állapota. Az ilyen izületi gyulladást csak gyógytornász felügyelete mellett szabad terhelni. Ilyen szakember keressen! Az úszás szintén jó lehet, azzal nem ronthat semmit, ugyanakkor segít megelőzni a súlyos kontraktúrák kialakulását.


A bal könyökömön teniszkönyök alakult ki. Pontosan mitől, nem tudom (sövényt vágtam géppel, attól??), mert jobb kezes vagyok... Próbáltam jegelni, lóbalzsammal kenni, de nem segített igazán. Pihentetés szinte adott, mert nem sokat használom azt a kezem. Ha beveszek egy Cataflam-ot, akkor kb. 2 napig egész jó, de utána megint fájni kezd.

2010. 07. 25.

Kérdés részletesen:
Mit próbáljak még ki házilag? Orvoshoz bejutni reménytelen az időpont kérés miatt. Köszönöm.

Válasz részletesen

2010. 08. 03.

Kedves katalin! A lehető legmakacsabb sportártalmat fogta ki, ha tényleg teniszkönyökről van szó. Az alkarizmok napi többszöri masszázsa, (önmasszázs) és nyújtása lassan megoldhatja a problémát. Izomlazító krémeket is használjon az alkar izmaira. Ha néhány héten belül nem oldódik, akkor a helyi gyulladáscsökknető injekció jön szóba.


Középső ujj fájdalma

2010. 07. 23.

Kérdés részletesen:
Doktor Úr! Egy hónapja svédszekrényre szökdelésnél bevertem a jobb kézfejem a szekrény tetejébe, a mutató és a középső ujjam a bütykökkel együtt azonnal bedagadt, lejegeltem. Azóta nagyyából helyrejött, de ha ökölbe szorítom a kezem még mindíg fáj. mit tegyek?

Válasz részletesen

2010. 08. 03.

Kedves Máté! Csak a pihentetés, és a rögzítés a megoldás továbbra is. Egy hónap alatt - ha eltört - az már összeforrt. Valószínűleg csak a sérült szalagok fájnak még. Ragtapasszal rögzítse egymáshoz a két ujjat, enyhén hajlított helyzetben. Vigyázzon ne szorosan rögzítse! csak akkor kell feltenni a rögzítést, ha terhelésnek teszi ki, azaz éjszakára semmi esetre sem. Esténként tornáztassa finoman.


A sarok problémái.

2010. 07. 22.

Kérdés részletesen:
Tisztelt Dr, Osváth Péter! Rendszeresen egy éve sportolok, eleinte edzővel, mivel nagy a súlyom, és kellett egy szakember, aki rávezet újra a sportra. Polar edzéstervet használok, pulzuskontrollal. A fogyás is, és az alakformálás is megy. Szeretek edzeni, de kb. 2 hónapja elkezdett fájni az achilles alatt a sarkamnál nyilalló fájdalom van, főleg amikor a futópadon gyalogolok. Szeretnék kérni tanácsot kihez forduljak? Köszönettel: András

Válasz részletesen

2010. 08. 03.

Kedves Balázs! Ez sajnos gyakori sportártalom, ráadásul elég makacs típus. Az Achilles ín tapadása gyulladt be, amit csak pihentetéssel, gyulladáscsökkentő kérmek helyi alkalmazásával és sarokemelő használatával tud meggyógyítani. A megkezdett rendszeres sport és a túlsúly együtt okozhatta. Addig amig el nem múlik, ne végezzen semmi olyan gyakorlatot, ami kiváltja a fájdalmat. Nyár van, tehát az úszás remek áthidaló megoldás lehet, de edzés jelleggel végezze!


Tisztelt Doktor Úr! Hogyan lehet gyorsítani egy csonttörés gyógyulását?

2010. 07. 20.

Kérdés részletesen:
Eltört az egyik ujjam, és mivel kapus vagyok, minél gyorsabban szeretnék felépülni. Milyen módszerekkel lehetséges ez?

Válasz részletesen

2010. 08. 03.

Kedves Balázs! Nem nagyon lehet gyorsítani, csak úgy, ha hagyja gyógyulni, azaz nem terheli idő előtt. A kalcium pezsgőtabletta fogyasztása segíthet, de az sem okoz jelentős gyorsulást.


Tisztelt Doktor úr! Nem tudom hogy feltétlen ide vág ez a problémám de mikor futok a nagy lábam úján a körmöm utáni kis rész nagyon fáj és emiatt nem tudok tovább futni. Előre is köszönöm

2010. 07. 19.

Kérdés részletesen:
Futás közben nagyon fáj a nagy láb újjam feletti kis rész a nagy lábam úján lévő hajlatig

Válasz részletesen

2010. 08. 03.

Kedves Dániel. Nekem úgy hangzik, mintha nem lenne megfelelő a cípője. Valószínűleg futás alatt nyomja a körmét, az pedig annak alsó részét, és ezért a fájdalom. Próbáljon meg másik cipőt, és ha múlnak a panaszok, akkor cserélje le végképp a másikat!


egy kismamának milyen edzőgép ajánlott?

2010. 07. 12.

Kérdés részletesen:
kisbabát várok és szeretném a testem kordába tartani,olyan edzőgépet keresek ami a szülés után is segít az alakom visszanyerésébe!?

Válasz részletesen

2010. 08. 03.

Kedves Klaudia! Én nem gépet ajánlanék, hanem olyan irányított tornát, amit kifejezetten kismamáknak vezetnek. Ha mégis otthon akarna edzeni, akkor gimuszalagot és a saját test mozgatását jelentő gyakorlatokat ajánlanám. Az aerob módszrek közül a gyaloglás (akár futópadon is), az ellipszis tréner alakalmazása, és a kerékpár a legjobb, mint általában. A túlzásokat kerülje! Most a baba szempontjai a fontosabbak.


Tisztelt Dr. Úr! Érdeklődnék mely testépítő injekciós készítmények veszélyesek?

2010. 07. 06.

Kérdés részletesen:
Ha valaki testépítéshez injekciókat használ, hogyan rettenthető el a káros következményektől, mielőtt baj lenne.

Válasz részletesen

2010. 07. 08.

Tisztelt Ildikó! Nem léteznek veszélytelen testépítő injekciók, csak olyanok, amelyek doppingszerek. Ebből az derül ki, hogy mindegyik veszélyes. Nehéz egy túlmotivált fiatalt elrettenteni tőlük, mert a késői szövődményeket nem tudják felfogni, úgy hiszik, ha most nincs baj, később sem lesz. Csak a beszélgetés, az észérvek felsorakoztatása lehet célravezető, a tiltás csak dacot szül.


4-5 kg-tól próbálnék megszabadulni, de hiába az egészséges étkezés és valamennyi sport, mégsem sikerül. Már legalább 4 éve küszködöm ezzel.

2010. 07. 06.

Kérdés részletesen:
Kedves Péter! A problémám a következő: bármilyen igyekezetem ellenére sem sikerül 4-5 kg-ot leadnom. A szerencsés alkat ellenére mégsem vagyok elégedett. A problémás rész a combom és a fenekem (a felső testem elég csontos). Az egészséges táplálkozás híve vagyok, naponta 5-ször étkezem, napi 2-3 l ásványvizet iszom. Természetesen nálam is becsúszik időnként a csoki, a fagyi vagy a chips. Próbálok vacsorákra salátát, fehérjét (joghurt, felvágott, sovány sajt) enni, de nálam is akad hagyományos vacsora. Igyekszem mozogni, ahogy időm engedi. Már egy éve beszereztem egy elliptikus trénert, de sajnos nem sportolok túl rendszeresen. Kérdésem az lenne: mi segítene leginkább abban, hogy ettől a néhány kg-tól megszabaduljak? Mi lehetne az a sport, vagy étkezési változtatás, ami a kellő sikert meghozná? Segítségét köszönöm!

Válasz részletesen

2010. 07. 08.

Kedves Katalin! valószínűleg alkati természetű az a probléma amit említ. A táplálkozásról írtak jónak tűnnek, kérdés a mennyiség. Próbáljon nagyon keveset csökkenteni az étkezésen! Az edzések tekintetében én az intenzitás híve vagyok. Próbáljon keményebb tempóban edzeni, főleg futni. Válasszon terepet esetleg hegyi szakaszt! Az intervall edzés is jó, amikor is szakaszosan változtassa a tempót! A kritikus területeken használjon vérbőséget fokozó, bemelegítő krémeket.

Keresés

 

Keressen a kérdésekben és a válaszokban!

 

Szakértői cikkek

Sport nem csak a kilók miatt - közérzet (stresszoldás) és mozgás

A sport, bármennyire is ezt harsogja a média, nem csak a fogyás elősegítőjeként hasznosítható tevékenység. A munkában megfáradt szellem és test felfrissítője, szervezetünk megújulásának alapja is lehet, ha edzéseinket okosan tervezzük.

Tovább a Sport nem csak...
 

Sport a kilencedik hónap után

Akinek sportos szemléletű nőgyógyásza volt, és egészségügyi állapota is megengedte, hogy a várandósság alatt sportoljon, most bizonyára könnyű dolga lesz. Pár hét pihenő után fokozatosan visszatérhet a „pályára”.

Tovább a Sport a...
 

Gyaloglás mint zöld sport

A sportok zöme egyre inkább kiszorul a természetből, helyesebben beszorul a négy fal közé. Még a sportos, egészséges életmódot kedvelők is csak ritkán hódolnak kedvenc időtöltésüknek a szabad levegőn. A fitnesztermek, sportcsarnokok, tornatermek korát éljük, pedig milyen nagyszerű is az élet erdőn és a mezőn!

Tovább a Gyaloglás mint...

Célunk az, hogy termékeinkkel jobbá tegyük fogyasztóink életminőségét, éljenek a világ bármely részén. Minőségi élelmiszerek – mindig, mindenhol.