Jöhetnek a darabosabb ételek!

3. korszak: 8-12. hónap

A rágás megtanulása fontos lépés a baba fejlődésében. Ez óriási feladat a kicsi számára, és nem is történik meg egyik napról a másikra. Azonban 8 hónapos kortól kezdve már elkezdhetjük bevezetni számára a puha és apró darabos ételeket. A rágás megtanulásában tehát úgy segíthetünk a leginkább, ha innentől már rendszeresen adunk babánknak darabos ételeket. A rágás azért is fontos, mert ezdi a baba nyelvét, ajkait és az állkapcsa izmait, amelyek aztán a beszéd tanulásához lesznek alapvető fontosságúak.

Előbújnak a fogacskák

Ennek a korszaknak a kezdetétől be lehet már vezetni a rágcsálnivalókat is, amiket csak jól kell megválasztani, és akkor még hasznosak is, ugyanis ezek is rágásra ösztönzik a babánkat. Amikor már a szem, a száj és a kéz mozgása rendezett, felügyelet mellett puha zöldségdarabot, vékonyra szeletelt gyümölcsöt, esetleg kifl ivéget adhatunk a baba kezébe. Ilyenkor is legyünk végig vele, miközben eszik a pici, mert félrenyelheti a falatokat. Érdemes tudnunk, hogy a fogak előtörése idején jelentkezhet elutasítás a baba részéről a rágást igénylő ételekkel szemben, de ez hamar elmúlik. Sőt abban az esetben, ha nem térünk vissza a pépes ételekre, akkor gyorsabban és kevesebb kellemetlenséggel átsegíthetjük a picit ezen az időszakon.

Mit adjak ebben a korszakban?

A baba étrendjének legfőbb összetevője továbbra is az anyatej és a tápszer, de ebben a korszakban már több zöldséget és gyümölcsöt igényelnek, és számos új ételt próbálhatnak ki. A darabos állag újdonsága mellett tehát az ízek is újdonságot jelentenek.
Gyümölcsökből már adhatunk neki szilvát, cseresznyét, sárgabarackot, sárgadinnyét és görögdinnyét, míg a zöldségek közül az étrendbe kerülhet a kelbimbó, a karalábé, a karfiol, a kelkáposzta, a padlizsán, a paradicsom, a kukorica, a spenót és a sóska. Spenótot és sóskát magas oxalát-tartalmuk miatt csak hetente egy alkalommal ajánlott adnunk. A húsok közül bevezethetjük a marhát, a sertést, és heti egyszer adhatunk májat is a babának.
8 és 12 hónapos kora között továbbra sem ajánlott a tehéntej, de bizonyos tejtermékek már megjelenhetnek az étrendben. Ezek a babajoghurtok, a babapudingok, a natúr joghurt, a kefir, a sajt és a túró.
A tojássárgáját, és az olyan nagyon enyhe fűszereket, mint a bazsalikom, a kakukkfű és a lestyán, szintén fokozatosan bevezethetjük 8 hónapos kortól az egyéni igények figyelembevételével.


Tényleg több energiára van szüksége a picinek?

Ebben a korban egy kis örökmozgó a baba folyton mozgásban van, egyre nagyobb energiát fektet a játékba, a környezet felfedezésébe. A sok mozgás meghozza az étvágyat is, egyre több energiára van szüksége a mindennapi kirándulásokhoz, felfedező túrákhoz. Emiatt jól jön a némileg nagyobb adag az étkezésekkor. Készüljünk fel rá, hogy ebben a korszakban már valószínűleg nem lesz elég a korábban megszokott mennyiség. Ennek kapcsán fontos szempont: minél aktívabb a baba, annál fontosabb a megfelelő vasellátás. A fehérjében gazdag húsok hozzájárulnak az izmok felépítéséhez, ezért ajánlott hetente többször húsos menüt adni babánknak.
Terhesek 0-6. hónap 6-8. hónap 8-12. hónap 12-36. hónap